LÁTOGATÁS AZ EGRI BABAKOCSIGYÁRBAN!
Ezelőtt egy évvel, ha mentünk az egri Kertész-utcán és befordultunk a Kocsics Bernát-utcába — balkézre egy üres telket és egy romos elhanyagolt épületet láthattunk. 1952. március 21-én eldőlt ennek a romos épületnek a sorsa: a megyei tanács végrehajtó bizottságai elhatározta, hogy gyermekkocsi gyárat létesít ezen a helyen. Az elhatározást tett követte, s már augusztusban megkezdték — az épület kijavítása után — az üzem berendezéseinek munkálatait, amelynek szervezésével Kárpáti Vilmos igazgatót bízták meg.
Különösen a dolgozó parasztasszonyok körében talált meleg fogadtatásra az új gyár, mivel újabb kereseti forráshoz juttatta őket. Eleinte szánkókat és háromkerekű gyermekkerékpárokat gyártottak. Az első minta-gyermekkocsit október végén készítették el, s azóta december 31-ig 120-at gyártottak.
Most ha véletlenül a Kocsis Bernát-utcába tévedünk, azt láthatjuk, hogy az álomból valóság lett: felépült Egerben a gyermekkocsi gyár. Kívülről egyszerű épületnek látszik, belülről szorgos munka folyik az elég jól felszerelt műhelyekben.
Míg elkészül egy kocsi nagyon sok kézen megy keresztül. Először az asztalosokon van a sor, akik megcsinálják a kocsi farészeit: fűrészeléstől és kalapácsolástól hangos ez a műhelyrész. Itt kapja meg a gyermekkocsi a formáját. Az itt dolgozók nagy része nem dolgozott még ebben a szakmában, soha nem készített gyermekkocsit. De azért megy a munka, szívvel- lélekkel dolgozik minden egyes munkás. Erdei Erzsébet novemberben került az üzem asztalos részlegéhez. Azelőtt mezőgazdasági munkás, napszámos-munkát végzett, most a gyermekkocsi oldalakat állítja össze — 246 százalékos teljesítményt ér el. Az asztalosműhelyből a kárpitosokhoz kerül az elkészített faváz, ahol a puha bélést készítik, hogy széppé, kényelmessé tegyék a kocsikat. Itt dolgozik Román Gáborné 42 éves — dolgozó paraszt volt — öt gyermekes családanya. Románné nagy igyekezettel végzi munkáját, hogy a dolgozóknak ne teknőbe keljen felnevelniök gyermekeiket, ahogyan ő nevelte annak idején. Nem régen vett egy szép kocsit, amelynek lágy rugózása ringatja álomra rózsásarcú unokáját. Bopkó Józsefné ezelőtt három héttel került az üzem kárpitos brigádjába. Ma már úgy dolgozik, mintha mindig ezt csinálta volna.
A kárpitosoktól a szerelőkhöz kerül, ahol az alvázat készítik és kerekekkel látják el a kocsikat. Nem régen komoly fejtörést okozott, hogyan tudnák a rugózást a legegyszerűbben és legjobban megoldani. Fáradozásaikat siker koronázta. Zoltai Béla, a lakatos részleg vezetője és a szerelőkollektíva olyan rugózást készített, amely minden irányba biztosítja az egyenletes kilengést, s amely zökkenésmentessé teszi a kocsit. Jelenleg Zoltai Béla, a lakatos részleg vezetője új rúgózású kocsi szerelésen dolgozik, melyet az újító kiállításra küldenek Budapestre.
Egri Babakocsigyár!
Írás 1955-ből!
Az Egri Babakocsigyár is az ötéves terv egyik létesítménye. Még alig kétéves múltra tekint vissza, de az általa készített szép kivitelű, tartós gyermekkocsikat már az egész országban ismerik. Az elmúlt hónapokban elkészített újtípusú gyermekkocsikkal résztvettek a budapesti helyiipari vásáron is, ahol nagy sikert arattak. Különösen a csővázas, lóherelevél alakú oldalakból összeállított sportkocsik örvendettek nagy népszerűségnek a gyermekes anyák körében. Míg ugyanezeket a kocsikat a magánvállalkozók 1200 forintért, az Egri Babakocsigyár 850 forintért árusította. Csak a budapesti helyiipari vásáron 80 darabot adtak el belőle. Elvitték a vásárra az általuk konstruált és készített 15 kilogramm súlyú újtípusú sport- és mélykocsikat is, melyekből szintén nagy megrendeléseket kaptak a különböző kereskedelmi vállalatoktól.
Exportra termel a Babakocsigyár
Egri Babakocsigyárban új típusú babakocsikat készítenek tavaszra, s ezek mintapéldányait már felküldték Pestre. Most arról értesített bennünket a gyár, hogy a versenyen, melyen a miskolci és
kaposvári babakocsigyár készítményei is szerepeltek, elsők lettek, s nemcsak belföldi, de főleg export cikként fogadták el gyártmányaikat.
1957 Január 8-án megindult a kocsi gyártása és januárban 225 százalékot értek el. A második negyedévben kezdik meg az export kocsik sorozatgyártását: 300 darabot készítenek belőle a nyugati államok részére, míg a harmadik negyedévben hatszáz kocsi készül el, ebből részben belföldre is kerül!
Még Indiába is eljut az egri babakocsi
Törökországba, s a tervek szerint a közeljövőben a távoli Indiába indul egy újabb szállítmány. A gyár fejlődése, a megfelelő technológiai eljárások alkalmazása lehetővé tette, hogy havonta 1000 babakocsit gyártsanak az üzem dolgozói.
Közel 5000 babakocsit gyártott ebben az esztendőben az Egri Babakocsigyár. Az üzem a közelmúltban kezdte meg öt új gyermekkocsi típusának nagybani gyártását, amelynek egy részét exportálják is.
Egri babakocsival a Dobó téren:

Az üzemben készült gyerekkocsik ott gurultak az 1956 május 1-jei felvonuláson.
