Ötven évvel ezelőtt kezdődött el az egri labdarúgás reneszánsza (manapság már 103 éve)

Somody József írása 1970 januárjában

Amikor az egri stadiont avatták, kijutott az ünneplésből a régi MESE játékosainak is, akik Eger labdarúgó sportjainak úttörőiként vonultak fel a futópálya vörös salakján. Nem akarunk utólag ünneprontónak lenni, de meg kell mondanunk: a felületes tájékozottság adhatta a megtisztelő rangot az avatáson megjelent kitűnő labdarúgóknak, Sípos Gyulának, Vass Pálnak, Hidasi Gyulának, Hegyi Károlynak és társaiknak...

A város labdarúgó sportjának igazi úttörői ugyanis az ETE egykori füleslabda csapatának tagjai közül kerültek ki — nyolcvan egynéhány évvel ezelőtt! Dr. Sír Lajos, Halmai, Kulcsár Gábor, Kulcsár Kálmán, Kunsay Miklós, Zellei Barna, Kocsán N., a Piller fivérek, Payer N„ Szabó „Bőgye” és a többiek' a legmostohább körülmények között, a Baktai úti baromvásártér egyenetlen girbe-gurba „pályáján” hódoltak kedvenc sportjuknak és rakták le Egerben a labdarúgás alapjait

Az első világháború azonban hosszú időre gátat vetett a fejlődésnek. Az élet a háború befejezése után indult meg ismét, s a gyorsütemű előrelépésben nyilván közrejátszott az a körülmény, hogy az egri háziezredet a háború alatt Csehszlovákiába vezényelték, ahol a katonák sokat tanultak a labdarúgásban jóval előbb tartó csehszlovákoktól.

A foci egyre inkább kezdett divattá válni, mind több és több kedvelője akadt — a patrónusokra és a nézőikre azonban még sokáig kellett várni!

1918-ban még mindig a baromvásártéren pattogott a labda (de micsoda labdák voltak azok...), később sikerült a mai 2-es számú iskola és a járási tanács épülete helyén levő üres telket birtokba venniük a labdarúgóknak. A város labdarúgósportjának reneszánsza tulajdonképpen innen számítható.

1919-ben már a Népkert (régen Érsekkert) középső részén (ahol most a szovjet hősi emlékmű áll) volt a pálya, amelyen április 20-án, húsvét vasárnapján megrendezték az első proletár gyermeknapot — ennek keretében labdarúgó-mérkőzés is lezajlott az Egri TE és a Balassagyarmati SC között. Az egri csapat 400 néző jelenlétében 5:3 arányú győzelmet aratott, góljait Lakatos 3, Cserépfalvi és Policzer szerezte. Ez volt az első igazi „focimeccs”, ami számtalan új hívet szerzett a labdarúgásnak.

De emlékezzünk csak vissza: kik voltak azok, akik az első világháború után tagjai voltak az ETE csapatának?

Bátok Ferenc, dr. Molnár László, Policzer Miklós, Szniscsák Miklós, Csendes Antal, Révy Pál, Tancsa István, Lakatos Lajos, az Óváry testvérek, a Schwarcz testvérek, Szász Imre, Köves László, Petrik Sándor, Simó Zoltán, Dentsch Sándor, Théisz István, Kulcsár Viktor, Kulcsár Jenő, Horánszky Gábor, Grosz „Kütyű” és még sokan mások, akik közül már sokan nem élnek, vagy a Horthy időkben az ország elhagyására kényszerültek.

Persze az akkori rend urai nem nézték jó szemmel a demokratikus szellemű ETE működését, úgyannyira, hogy hatalmi szóval meg is szüntették.

Helyét a MOVE Egri Sport Egyesület foglalta el. A MESE aztán — főleg az ETE-ben nevelkedett játékosokkal — sok szép sikert ért el, Észak-Magyarország egyik legjobb csapataként tartották nyilván. A kapuban Bátok Ferenc ragyogó védésekkel szórakoztatta a nézőket, nem sokáig, mert a Győri ETO „elszipkázta” Egerből. A támadósor tengelyébe Lakatos Lajos, minden idők legeredményesebb, sokszoros északválogatott csatára ontotta a gólokat. A jobb szélen a villámgyors Policzer Miklós száguldozott, a balszélen pedig a remek, technikájú Molnár dr. keserítette meg az ellenfél védőinek életét. Mellette Kulcsár Viktor játszott összekötőt — és nem is akárhogyan. A védelemiben Csendes Antal, a fedezetsorban pedig Szniscsák Miklós játéka jelentett sok-sok élményt a szurkolók számára. Ők voltak a reneszánszt követő idők legjobb egri játékosai, s csak utána jöttek a MESE további kiválóságai: Sípos Gyula, Vass Pál, Kripkó, Hidasi, Szabados meg a többiek, akik tovább öregbítették elődeik jó hírét.

Milyenek voltak a régi labdarúgók? Mindenekelőtt a játék szerelmesei. Szívvel-lélekkel harcoltak a futball népszerűsítéséért, ha kellett, pályát meszeltek, kölcsön kunyerált székeket, padokat cipeltek fel a városból a vásártérre, a mérkőzés után meg vissza. Közösen fizették a bevétel és a kiadás különbözetét, s meg kellett birkózniuk Jankovics Dezső akkori polgármester sportellenes magatartásával. Maguk gondoskodtak a felszerelésről és édesanyjuk volt a szertárosuk!

Előfordult — nem is egyszer —, hogy utcai félcipő, vagy magas szárú cipő helyettesítette a „futbalcsukát”, mégsem panaszkodtak. Mert önzetlenül szerették a labdarúgást, s ebből a maiak is sokat tanulhatnának!