Korszerű munkaterápiás elmeosztály épül Egerben, a Baktai úton
Sugár István írása 1962. április 27.
Talán az orvostudomány egy területén sem uralkodik annyi tévhit és babona, mint az elmebetegekkel kapcsolatban. Az emberek túlnyomó többsége, sajnos, még ma is azt hiszi, hogy aki egyszer elmegyógyintézetbe került, onnan élete végéig sem szabadul, örökre elveszett családja és a társadalom számára. Elvétve még akadnak, akik úgy gondolják, hogy az elmegyógyintézetek orvosai tulajdonképpen nem is végeznek orvosi munkát, a betegeket csak „fegyelmezik” és „adminisztrálják”. Mivel hallottuk, hogy a megyei kórház igen jelentős bővítés és fejlesztés előtt áll, felkerestük tehát dr. Csekey László ideg és elmegyógyász főorvost. A kórház egyéb osztályainak bővítései arra késztették, sőt, kényszerítették az illetékeseket, hogy intenzíven foglalkozzanak az ideg és elmeosztálynak a kórház épületéből való részleges kitelepítésével. E folyamat keretében létesült már a korszerű véradóállomás, a gyermekosztály, szülészet és az orr-fül-gégészet. Megkapta a kórház az elmebetegek elhelyezése céljából a Baktai úti, egykori gazdasági szakiskola és egy kiürített kaszárnya épületkomplexumát. Miképpen alakul majd az elmeosztály mostani fejlesztése? A Baktai úton, a gazdasági iskolából átalakított részleg mellett kétemeletes, korszerű munkaterápiás kórház létesül. Az építés olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy még ebben az évben megnyitható. Terveink szerint, a Markhót utcai kórház épületében csak egy elmebeteg kivizsgáló osztály marad, azokat pedig, akik hosszabb kezelést igényelnek, a Baktai úti kórházépületekben helyezzük el. Amikor a felfejlesztett osztály ágyszáma után érdeklődöm, megtudom, hogy az mintegy 300 beteg befogadására lesz alkalmas. — Az új munkaterápiás osztály épületében, mondja a főorvos, 80 főt tudunk majd elhelyezni és minden olyan gyógyító eszközzel felszereljük, amit a tudomány mai állása megkövetel. A gyógyszeres és műszeres kezeléseken kívül, még műhelyek is lesznek az épületben, ahol szakorvosi felügyelet és szakmunkások vezetése alatt, a gyógyuló betegeknek a külvilághoz és a szocialista társadalomhoz való adaptálását előkészítjük, jelentősen megkönnyítjük. Lakatos, asztalos, kosárfonó és varrodai műhely létesítését tervezzük. A Vécsey-völgyben már néhány éve földmunkán foglalkoztatnak betegekeit. Hallhatnánk bővebben az elmegyógyászat ezen újabb területéről? Az elmegyógyászat az utóbbi időben gyökeresen megváltozott. Egyrészt az új kémiai gyógyszerek, az ún. neuroplégikumok alkalmazásával, a belső osztályok arculata merőben megváltozott, amennyiben nincs többé nyugtalan, izgatott, kiabáló beteg. Valóban, amikor végigsétálunk a hálótermeken, melyek ragyognak a tisztaságtól, és belépünk egy nagy terembe, hol mintegy 50 elmebeteg üldögél csendesen, az asztalok körül, nem is gondoljuk, hogy elmebetegek között járunk, ugyanis sem a betegek viselkedése, sem pedig az osztály arculata nem árulja azt el. Ma már nem használjuk, folytatja Csekey doktor a régen oly gyakori kényszereszközöket sem. A villamos altatókészülékkel kiváltott elektrosshockkal, valamint az insulinshockkal való kezelés jelentősen megrövidíti a gyógyulás időtartamát és gyakrabban nyerik vissza a betegek egészségüket. Igen lényeges a modern elmegyógyászatban azonban az a körülmény, hogy a régi szemlélettel teljesen szakítva, a beteg lelki kezelésével, munkakedvének kialakításával is törődni kell, hogy gyógyulásuk után a társadalomba és családjuk körébe, mint régi, megszokott környezetükbe, zökkenőmentesen térjenek vissza! A célunk az, hogy a beteg ne csak meggyógyuljon, hanem ismét hasznos tagjává váljék társadalmunknak. A munkaterápiával kapcsolatban mi érdekeset tudna a főorvos úr elmondani? A betegek javulása során, amikor az orvos elérkezettnek látja az időt a szervezett és rendszeres foglalkoztatásra, mint „gyógyszert” rendeli a munkát! A munka nemét, napi időtartamát és mérvét természetesen szakorvos állapítja meg és arra szakorvos felügyel. A munka nem tisztán a rehabilitációt szolgálja, hanem a beteg lelkének egy gyógyszere, ahhoz segíti a beteget, hogy káros elképzeléseit elfelejtse és a reális élet által megkövetelten gondolkodjék. A munka nevelő hatására a betegek megtalálják ismét életük értelmét. A munka hatására az elmebeteg fokozatosan visszanyeri társadalmi rangját, felelősségérzetét, hivatásérzetét és így annak érzését is, hogy helye van a társadalomban, hogy annak hasznos tagja! Ez a tudat a betegnek egy bizonyos erkölcsi magatartást kölcsönöz, s ez a gyógyulás elengedhetetlen feltétele. Miként az emberiség őskorában az emberré válás feltétele a munka volt, szintúgy e betegeknél is a társadalomban újra való elhelyezkedésnek, az újra emberré válásnak is a munka a fő feltétele! Mielőtt visszatérünk a városba, ismét szemre vesszük a munkaterápiás elmeosztály piros, téglatestű, hatalmas épületét, mely egészségügyünk fejlődésének egy újabb jelentős eredménye. De, sajnos, igen lehangoló, hogy az új épület közvetlen közelében magasodik a város szeméttelepének szennye, sőt, a fedeztető állomás ménistállója és trágyadombja egészen szomszédos az egykori gazdasági iskolában már működő elmeosztállyal. Az illetékeseknek mindent el kell követniük, hogy ez a kiáltó és felháborító visszásság megszűnjék és a városi szeméttelep, a ménteleppel egyetemben, a város egy más, alkalmas pontján nyerjen elhelyezést.