Az egri Dobó István-téri Minorita templom!

Írta: Hevesy Sándor építészmérnök 1958-ban!

Kétszáz esztendeje, 1757. március 27-én, nagy tömegben gyűltek össze a város akkori főterén, a mai Dobó István-téren, Eger polgárai. Fényes ünnepségek közepette helyezték el itt a minorita rend új templomának — Eger város legszebb, és az ország egyik legjelentősebb barokkstílusú épületének — alapkövét. A városról készített legrégibb metszetek, ábrázolások mind megegyeznek abban, hogy a mostani tér helyén már a középkorban kialakult a város, központi tere. A helyzet a 91 éves török hódoltság alatt sem változott, így hát szinte természetes, hogy 1687-ben — az idegen uralom alól való felszabadulás után — a feltörekvő polgárság is itt képezte ki a régi Piac térségét. Itt és a környező utcákban az új barokk épületek szinte pontosan a régi építési vonalak betartásával létesültek, így épült ezen a helyen — a mai tanácsház elődje — az 1718 után emelt — és 1898-ig fennállott öreg városháza is. Ugyanezek a régi képek egyértelműen tanúskodnak arról, hogy a déli oldalán — de a mai templomtól inkább a patak felé esően — már 1596-ban, tehát a török idők előtt, gót stílusú középkori templom állott. Az épületet a hódító a többi hasonló rendeltetésű építményhez hasonlóan, mohamedán imaházzá: dzsámivá alakították át, és mint ilyent használták itteni uralmuk ideje alatt. A felszabadító seregek bevonulása után több szerzetesrend helyezkedett el a városban, így többek között a minoriták is. A rendek a rommá és szinte lakatlanná vált Egerben, mind egy-egy volt török egyházi épületét: mecsetet, vagy dzsámit kaptak —így jutottak a minoriták a város piacán, közvetlenül a patak partján álló négy kis házhoz és a már említett, középkori átalakított dzsámihoz. A templom és a későbbi városháza között ekkor még üres telek húzódott, ez Noszvaj Ferencé, a megkeresztelkedett töröké volt, Noszvaj község egykori földesuráé. A volt dzsámi az évek folyamán mind roskadozóbbá vált, így hát elhatározták annak lebontását, s helyette 1715—1716-ban hozzáfogtak egy — már akkor is ideiglenesnek szánt — kisebb, famennyezetes templom építéséhez a patakparton. Ez az épület nem állott fenn sokáig: az 1757. július 4-i nagy árvíz annyira megrongálta, hogy tovább tartani már nem lehetett. Ekkor határozták el új, nagyszabású templom építését, az időközben megszerzett volt Noszvai-féle telken, az addigra már elkészült régi városháza közvetlen szomszédságában. A császári hatalommal együttműködő és ezért mind gazdagabbá váló egyház segítségével, és az egri polgárság bőséges adakozásából 1758-ban megindult a hatalmas építkezés. Az alapkőben elhelyezett okirat szerint Falk János egri építőmester vezette a munkálatokat és tudjuk, hogy ennek halála után (1759.) Nielschmann János, ugyancsak itteni mester — több helyi, XVIII. századi épületünk kivitelezője — és részben tervezője — irányította az építkezést egészen annak befejezéséig. Régi — és még mindig bizonyos fokig nyitott — kérdés a nagy alkotással kapcsolatban annak tervezője. Falk János és Nielschmann János máshol végzett és ismert működésével kapcsolatban alapos kételyeink lehetnek, hogy ennek a két mesternek valamelyike lett volna a minorita templom tervezője. Kutatva a lehetőségek között, vetődött fel a művészettörténészekben a gondolat, hogy ennek a kiváló szépségű épületnek a létrehozója, a tervek elkészítője csak egy nagytudású, tehetséges építőművész tehetett, akit esetleg Egerhez egyéb szálak is kapcsoltak. Így jutottak el Gerl Mátyás bécsi építész nevéhez — aki okiratokkal kétségtelenül bebizonyíthatóan néhány évvel azelőtt tervezte itt az 1749-1756-ban megépült megyeházát, valamint az 1758-ban (tehát éppen a templom-munkák kezdésének évében) elkészült a Kossuth Lajos utca 4. szám alatti barokk épületet, a volt kispréposti palotát. Vizsgálva Gerl Mátyás egyéb építkezéseit (pl. a bécsi Maria Treu templomot), amely valóban sok stílus-rokonságot mutat az egri minorita-templommal, — és ismerve a már említett itteni kapcsolatokat, — írásos bizonyíték hiányában is — elfogadhatjuk ennek a kiváló építésznek a szerzőségét. Templom a tér felől nézve rendkívül monumentális hatású. Két hatalmas, 57 méter magas, nagyon szépen tagolt sisakkal ellátott torony között domborodik ki a nagyszerű homlokzat, amelyet fülkékbe állított oszlop-párok mély árnyékhatással tagolnak. A homlokzatot lezáró mozgalmas oromfal, a nyílás-keretezések változatossága, festői kialakítása járulnak hozzá; hogy ezen épületünk valóban a barokk-stílus egyik legszebb magyarországi példája legyen. Az építmény külső megjelenéséhez méltó a belső tér művészi kialakítása. A hosszhajót ugyancsak fülkék elé helyezett oszlopok díszítik szépen ívelt, ún. „cseh boltozatok” fedik le. Az egész interieur arányos és nagyszabású, mesteri megoldás, amely a XVIII. századi építészet minden szépészeti és mesterségbeli vívmányát elénk tárja. A belsőben a művészi részletek sokasága fogad bennünket. A főoltár az Egerbe származott Kräcker J. Lukács festő oltárképével (1771), a pompásan faragott padok (Josephus Stesele, 1772), a szép berakásos szentély-ajtó és az orgona-karzaton levő bútorzat (Benedictus Mönch, 1778.), a szószék (Motzer József, 1792), mind egri művész-mesterek fölényes tudását hirdetik. A mennyezet-képeket Reinel (Raindl) Márton pozsonyi festő készítette, a régi orgona, állítólag a mostani székesegyház építése előtt lebontott — annak helyén 1703—1717-ben épült — templomból való. Az építkezés 1771-re nagyjában befejezést nyert, 1773. április 18-án vették használatba. Emlékezzünk még meg röviden a templomtól keleti irányban álló hatalmas háromemeletes épületről. Ez volt a minoriták rendháza, 1773—1755 között emelték, — aránylag rövid idő alatt — a már említett Nietschmann János tervei szerint és kivitelezésében. A hagyományok szerint ebben az épületben helyezték volna el az Eszterházy püspök által tervezett egri egyetem hallgatóinak nagyobb részét, — ha ezt az elgondolást II. József, a „Kalapos Király” intézkedései keresztül nem húzzák. A templom és a rendház az építkezések óta eltelt években elég sok viszontagságon ment keresztül. Az 1827, augusztus 26-i óriási tűzvész alkalmával — amikor az akkori Egernek jóformán egész belvárosát elpusztították a lángok — mindkét épület leégett. — A tűz következtében a templom boltozatának freskói annyira tönkrementek, hogy azok egy részét bemeszelték, így állottak azok száz éven keresztül. A templom homlokzati része a következő időkben erősen romlani kezdett, úgyhogy már a főhomlokzat középső részének leomlásától is tartani lehetett. A veszélyt felismerve határozta el 1926-ban az egykori Műemlékek Országos Bizottsága a kiváló műemlék teljes helyreállítását. A munkák 1926-ban, 1929-ben kerültek kivitelezésre, amikor a főhomlokzat kidomborodó — és legjobban veszélyeztetett — részeit vasbeton koszorúkkal a tornyokhoz kapcsolták. —A restaurálást Välder Gyula műegyetemi tanár és Uy Károly építészmérnökök irányították. Ugyanekkor állították helyre a mennyezetfreskókat is: ennek kivitelezője Raksányi Dezső festőművész volt. A nagymértékben kihasználatlan kolostor-épületbe az 1900-as évek elején állami hivatalok és újabb boltok kerültek. Addig a tér felőli részen egy magas, terasz-szerű elő építmény futott végig a bejárat (jelenlegi kapu-kiképzés ugyanaz volt, mint a mai) a kolostor és templom épületek csatlakozásánál, a mostani templomkapuval egy magasságban nyílott. Az átalakításnál sajnos ezt a szép megoldást megszüntették — ugyanekkor helyezték el a homlokzaton a mai stílustalan erkélyt, és bővítették a patakparti épületszárnyat új hozzáépítéssel. A nagyméretű épület a felszabadulás utáni években többször cserélt gazdát —, míg végre egy évvel ezelőtt a Kisipari Szövetkezetek Heves megyei Szövetségének tulajdonába került. A fentiekben felsorolt épületek az újabb évek sora alatt ismét nagymértékben megkoptak, a volt rendház patakparti szárnya veszélyesen meg is rokkant. Ám az idén az Állami Egyházügyi Hivatal megértéséből a templomnál is megkezdik a legszükségesebb tatarozási munkákat, — a szövetkezetek pedig nagy költséggel helyreállítják és korszerűen átalakítják a volt rendházat. A kétszáz éves évforduló mellett ez a hír is időszerűvé fejte mai kis ismertetésünk megírását, — és azt hisszük, az egriek megelégedéssel veszik tudomásul, hogy városunk ezen két szép és értékes épülete megújítva regélhet majd ismét az érdeklődőknek Eger művészetéről.