MENÜ

Knézich-ház!

Magyar Rendőr újság.

A ház 1775-1792 között Bosnyák Imréné tulajdona volt, lakója Lédig Ferenc kőfaragó. 1805 körül Szilágyi István megyei levéltáros, 1811-14 között nemes Benkő Ignác orvos volt a ház tulajdonosa. 1815 körül a házat bővítették. 1844-től Knézich is itt lakott.
Knézich Károly honvédtábornok 1844. június 3-án feleségül vette Kapitány Mihály egri városi szenátor lányát. 1846-1848 júliusa között Egerben szolgált, s e házban lakott. Ebben a házban volt egyébként a 18. század harmadik negyedében a rácok iskolája, akiknek nagy pártfogója volt a ház tulajdonosa, Szerháti Rózsa Pál gazdag, rác kereskedő.
1899. október 21-én Eger város képviselőtestülete Jankovics Dezső polgármester elnöklete alatt elhatározta, hogy Knézich Károly volt honvéd tábornok emlékére azt a házat ahol lakott, emléktáblával jelölik meg, amely emlékeztet Knézich Károly Egerben töltött éveire.
Az épületet 1975-ben lebontották a kórház bővítése miatt. A Knézich Károly-emléktáblát 1983-ban áthelyezték a Káptalani kúria kapubejáratának falára, amely a kórház építése során kettétört.

 

Emléktábla balra a kapubejárat falán.

 

Asztali nézet