MENÜ

Az egri keresztény iparos-kör! ( alakult 1887-ben)

Írás 1890-ből!

— Banquet! — Az egri keresztény iparos-kör tagjai folyó hó 13-án kövér-csütörtökön az ó-casinó éttermében banquettet rendeztek, melyen mintegy 70—80 tag jelent meg. — Az egri keresztény iparos kör ezelőtt három évvel alakult, mely idő alatt ez volt az első társas estélye, melyen a derék kör tagjai az egri iparosok szine-java, oly szép számban vettek részt s adtak életjelt körükről. — A banquett este 7 órakor vette kezdetét Bronts Aladár kitűnő Ízletes 3 fogásból álló étkeivel s a késő éjben ért véget Rácz Károly jéles zenészünk zenéje mellett. — Az első pohárköszöntőt Sebestény István az érdemekben megőszült Sztupka János polgártársunk a kör elnökére mondta. — Sztupka János a kör tagjait éltette. — Különös megemlítést érdemel Tancsa Lajos a kör első alelnökének szónoki hévvel s gazdag eszmetartalommal mondott beszéde, melyben a „keresztény“ szó fogalmából kiindulva a szeretet, barátság és testvériségért a tisztes ipar képviselői éltetésével ürítette poharát. — Csiky Sándor veterán polgártársunk, ki az estélyen szintén jelen volt, valamint a később érkezett koszorús költőnk, Kapácsy Dezső a derék iparos-kört és a távollevő legnagyobb magyar Kossuth Lajost éltették.

(az épület helye sárga körrel jelölve a fényképen)

Asztali nézet