Angolkisasszonyok egy bennfentes szemével!

Úgy olvassák az utolsó sorokat, hogy 1989-ben íródott, tehát akkor még Setét Anna #setétanna nem tudhatta, hogy lesznek-e még angolkisasszonyok Egerben...

"Szeretnék most a lánygimnáziumról írni, az Egri Angolkisasszonyok zárdájáról, arról az iskoláról (tanítóképző, elemi, felsőbb lányiskola, majd gimnázium, sőt kereskedelmi tagozat is volt), ahol olyan boldogok voltunk, mert már csak bekerülni is rangot jelentett. Az egri zárda híres volt és az egriek nagyon becsülték is. Ott mindenki boldog volt, kiegyensúlyozott és mindenki egyenlő. Voltak a bennlakók — az egész vármegyéből jöttek kisnemes és falusi lánykák is — és voltunk mi bejáró növendékek. Különbség nem volt, még vallási sem. Mi 1922-ben érettségiztünk: 12-en voltunk, 4 katolikus, 2 református és 6 zsidó. Itt nem volt protekció, a kanonoki rokon kislányt éppen úgy kezelték, mint azsidó vallásút. Az apácák nemcsak tanítottak, de neveltek is. Az anyai elhivatottság volt az első. Jól tudták, hogy a magyar nő kezébe van letéve a magyar jövő, mert vallásos, erkölcsös és hazafias lelkiségétől függ a jövő Magyarország hőseinek nemzetépítő mentalitása, világnézete. Mi hittünk Széchenyi gondolataiban, hogy Magyarországot gazdaggá, elégedetté és boldoggá kell tenni, hogy a haza számára intelligens embereket kell nevelni. Ezt a hitet kaptuk a zárdában és úgy vélem, mi ezen eszmék szerint éltük át mindkét világháborút, a forradalmakat, azegész 20. századi történelmet. Nagyon szerettük a zárdát, a máterokat,tanárainkat és az egész stílust. Amit ott kaptunk, az a boldogság volt. Ha reggelenként becsöngettünk a portán, a kapus soror-nővér már olyan „Dicsértessékkel” fogadott, amit megtiszteltetésnek éreztünk. Vittünk virágot a kápolnába is rendszeresen, és azután vidáman, meghatottan keringtünk a gótikus, hófehérre meszelt ragyogó tiszta folyosókon. Csend, nyugalom, békesség és remény a tudásra, amelyet olyan bőkezűen, és érdeklődéssel kaptunk. Mindenre volt idő: tornásztunk és kirándultunk, úszni jártunk és korcsolyázni, sőt még táncolni is lehetett néha. Volt önképzőkörünk, szavalókörünk, sportkörünk és egy,,Diákkaptár” is: itt játszva, de mélységesen komolyan megtanultunk célszerűen dolgozni, gondolkodni és takarékoskodni. Megtanultuk a munkát megbecsülni és értékelni. Ez az egész zárdai élet olyan alap lett életemben — és gondolom a többieknek is— hogy bárhol kellett is dolgoznom voltak sokunknak borzalmas körülményeink is, én mindenütt megálltam a helyem, még ma is megbecsülik munkámat és egész lényemet, magatartásomat. Én tudom, hogy az alapokat az egri zárda nevelte belém, és nagy hálával gondolok a szeretett máterekre és paptanáraimra. A mi fiatalságunknak voltak céljai, voltak ideáljai, mi nem kallódtunk és a mi lányaink megállták helyüket az életben. Csak remélni tudom, hogy újból lesz Egerben az angolkisasszonyoknak iskolájuk, és a mi unokáink is valóban boldogok lesznek, méltóan megbecsült nők. Setét Anna"

A fotók a Hungaricana oldaláról és egy képeslapokat árverező német oldalról származnak.