Eger a Rákóczi szabadságharc korában.2

Szántó Imre írása 1959-ben.

Második rész

Rákóczi kiáltványa Heves megyében sem hangzott el hatás nélkül. Az egész vidéken megindult a mozgalom és felkelő csapatok szervezkedtek mindenfelé, melyek Eger felé közeledtek. A Gyöngyösön megindult kuruc mozgalom csakhamar magával ragadta az egész vármegyét. Almásy János 1703 őszén a kurucokhoz állott, s október 4-én, mint Bercsényi Miklós meghatalmazottja közfelkelést hirdetett. Almásy a föld népét felkelésre szólította fel és Eger ostrom ára hadba parancsolta a Gyöngyös környéki falvakat. Annak hírére, hogy a befolyásos nemes úr a kurucok pártjára állott, a megyei nemességből is mind többen csatlakoztak Rákóczi zászlaja alá. A felkelő gyalogos és lovas sereg október 21-én indult el Gyöngyösről és Sáron, Visontán, Halmajon át Kálba érkezett. A kuruc felkelőket október 26-án már Andornakon találjuk, ahol egyesülve a Borsod megyei felkelőkkel. Andornak és Maklár között az Eger vize két partján tábort vertek. Létszámuk kb. kétezer főt számlált. Telekesy püspök-főispán a megyei tisztikar egy részével a német katonasággal megrakott Egervára tövében, a városba zárkózva várta az események további alakulását. Az egri várban ekkor Pfeffenkofer ezredének egy része tartózkodott. Október 16-án parasztruhába öltözködve, kerülő utakon érkezett Budáról a várba gróf Zinzendorf Ferdinánd és vette át annak védelmét. Almásy Egert megadásra szólította fel, de eredmény nélkül. Erre elrendelte a város körülzárását. A körülzárást a katonai fegyelemhez nem szokott megyei hadak garázdálkodások közepette hajtotta végre. Mivel a püsök ellenállott a kuruc felkélő seregnek, október 29-én megtám adta a város hatvani kapuját. A városba zárkózott fegyveres erő segítségével azonban a püspöknek sikerült visszaűzni őket. Rákóczi, Bercsényi Miklóst egy válogatott, 8—9000 főnyi dandár élén azzal az utasítással küldte Eger alá, hogy eskesse fel a város népét a fejedelem hűségére, a püspök-főispánt pedig bírják rá, hogy ne hagyja el püspöki székhelyét, mert a felkelés célja nem a katolikusok elnyomása. Bercsényi olyan értelmű parancsot is kapott Rákóczitól, hogy Eger lakosait — akik maguk jelentették be hódolási szándékukat — vezesse ki a városból, mert a város kiürítése esetén a várat könnyebb lesz megadásra kényszeríteni. Az események azonban máskép alakultak, mint ahogyan Rákóczi eltervezte. Bercsényi október 20-án Andornakra érkezett seregével. Innen a város közelében levő egyik malom mellé vonult és letáborozott. Ezt látván, az egriek lemondtak a város további védelméről, Bercsényivel megegyezés jött létre az egri magyarság útján, kik a városból kivonulván, a németek és rácok a várba zárkóztak be. Így Bercsényi Miklós generális megérkeztével Telekesy püspök és a város részéről megszűnt minden ellenállás, a város kapui megnyíltak a kurucok előtt. A magyar katonaság azonnal felcsapott kurucnak. Telekesy püspök nem kívánt tovább maradni Egerben, a szerzetesekkel együtt Budára igyekezett, de „megárestáltatott”. Először Füzesabonyba vitték, ahol hetekig betegen feküdt, azután pedig Cserépvárába internálták. Miután Eger városa ily módon a kurucoknak meghódolt, a vár védelmére oda zárkózott fegyveres sereg gróf Zindendorf vezérlete alatt tovább folytatta az ellenállást. Bercsényi generális november 8.-a körül — az egri magyar katonaságot magával vivén — elvonult a vár alól, hogy átvegye a felvidéki hadműveletek irányítását. A vár körülzárását és ostromát Almásy János alispánra bízta. Amint a város magyar népe a püspökkel és a megyei tisztikarral elhagyta a várost, s a németek és a rácok bevették magukat a várba, az erőséget körülzáró kuruc fegyveres felkelők november 9-én berohantak a városba, s jelentős részét, — úgy látszik, a német és rác telepeket — felgyújtották és kifosztották. Felégették a püspöki lakot is. Egernek több mint a fele a lángok martaléka lett. A dúlás november 15-ig tartott, amikor a vár német-rác őrsége lecsapott a felégetett, kirabolt városra és kiverte belőle a kurucokat. Ezután Eger várának labanc őrsége többször intézett kirohanásokat az ostromlók ellen. A várbeliek kitörései folytán a kuruc felkelő sereg december 13-án kénytelen volt a várost kiüríteni. Míg az egri vár labanc őrsége keményen tartotta magát, Heves megye legnagyobb része behódolt Rákóczinak. Eger város megadása után a magyar katonaság családjukat Heves és Borsod vármegyék falvaiban szállásolták el, ők maguk pedig Bercsényivel együtt a harctérre vonultak. Hiába próbálta Telekesy püspök különféle ígérgetésekkel eltántorítani a kurucok ügyétől Eger város magyar lakosságát, az egykori végbeli katonaságot. A püspök sem ígérgetésekkel, sem kemény esküve1 nem tudta megtartani őket a Habsburg király hűségén, ugyanakkor, minden erőszak nélkül, lelkes hazaszeretetül indíttatva, sorakoztak fel Rákóczi zászlaja alá. Bercsényi Miklós generális 1703 november 7-én már azt írta Károlyinak; „Az egriek holnap Kegyelmetek mellé föl ülnek”. Az egri magyar őrségből alakult lovas regiment ezereskapitánya, az az Ordódy György lett, aki csak a város kapitulációja után szállt a kuruc táborba. Az ezredében harcoló egri vitézek derekasan helytálltak amikor Ausztria és Morva szélein hadakoztak. 1703-4. telén az ostromló kuruc had mindössze az egri vár körülzárására szorítkozhatott. A várbeliek, akiknek élelmiszere fogytán volt, időközben sikeres kirohanásaikkal töltötték meg sovány éléstáraikat. Egervár tulajdonképpeni tervszerű ostrom a csak 1704. tavaszán vette kezdetét Rákóczi Ferenc vezetésével. Rákóczi március 7-én már a várat körülzáró táborban tartózkodott és 9-én 13 nagy ágyúval és öt mozsárral megkezdte a vár lövetését. Emlékirataiban így emlékezik meg az egri v ár ostromáról: „ ... Egert szándékoztam megtámadni, ágyúkat és mozsarakat hozattam Tokajból és márciusban elhagytam miskolci téli szállásomat. Eger vára régimódi erődítmény volt, a város felé öreg tornyokkal, a szőlők felől pedig igen magas, kiszögellő védművekkel, melyeket a németek még a háború előtt leromboltattak. Így csak az erősfalú belsői vár maradt meg, Zinzendorf gróf a parancsnoka, s a helyőrség elég gyenge volt ...” Az ostrom kezdetén a várba húzódó rácok néhány magyarral együtt elég élénken kirohantak sáncaikra, de miután mindig visszanyomtam őket, s legjobb vitézeiket elvesztették, nyugodtan megmaradtak falaik között. Középszerű ágyúim egyáltalán nem ártottak az öreg falaknak, de szökevényektől megtudtam, hogy a bombák okozta rázkódtatásoktól megrepedtek a víztartók, s kezdett a víz kiszivárogni belőlük. Minthogy ilyen módon vízszűke fenyegette a várat, azzal biztattam magamat, hogy a helyőrség nem sokára megadásra kényszerül.