A labdarúgósport múltja Egerben
Csaknem kilenc évtizedig fennen hordta a hír az Egri Dalkör nevét. Nem volt országos dalverseny, ahonnan ne dicsőséggel koszorúzva tért volna meg. Kevesen tudják azonban, hogy Eger városának ez a híres-neves művelődési egyesülete két sportágat honosított meg itt: a kerékpár és labdarúgósportot, énekművészete melléktermékeként. Csak úgy, mellékesen.
Az Egri Polgári Dalkör fotója!
(megj: legfelső sorban hárman a dalkör vezetői: Lakatos Sándor, Zsigmond Kálmán és nagyapám, Tóth Imre)
Az ötven-hatvan tagú énekkar működésének igen szerény anyagi alapjai voltak, mindössze hangversenyei jövedelméből fedezte kiadásait. Mikor azonban országos dalversenyre kellett utazni, néha még nem is kis távolságra — Fiume, Temesvár, Pécs stb. — megakadt a tudomány. Azaz megakadt volna, ha nem lettek volna az együttesben leleményes koponyák.
A pénzszerzésnek kitűnő módjai voltak az érsekkerti (ma népkerti) népünnepélyek, s hogy még nagyobb érdeklődést keltsen, a rendőrség különlegességekről gondoskodott.
Az 1888-i pécsi dalosverseny költségeinek előteremtésére július 11-re meghívta a Magyar Velocipéd Clubot, melynek tagjai között Kaszás és Vándory „külföldi díjakkal ékesített” versenyzők is voltak. Ez a Velocipéd Club volt a magyar kerékpársport fellegvára.
A kertben zajlott le ezen a napon az első, megmagyarított nevű „vasparipa verseny ezer, kétezer és ötezer méteres távon, az Érsekkert falai mentén rótt körökben, nemkülönben a trófeás ötvenméteres lassúsági verseny. Ez az esemény volt a kerékpársport betörése Egerbe.
Sokkal nevezetesebb es ünnepélyesebb keretek között ment végbe a labdarugósport bemutatkozása 1900. június 18-án. A Hevesvár- megyei Hírlap már napokkal előbb folytatásokban foglalkozott a futballjáték történetével a XVI. századi angol krónikáig visszamenőleg, és részletesen ismertette a játék szabályait. A Budapesti Torna Club két csapata mérkőzött a népünnepély műsorában, nem lévén még akkor méltó ellenfele más egyesület kebelében.
A két csapat felállítását így közölte a lap.
Stobbev II. kapuvéd, Harsády J., Gabrovitz E.,
Kiebelsberg G., Ordódy B., Sajó B., —Makay J., Faubel C., Pöstyéni N., Schertlifit V., Gy-
Stobpev I. kapuvéd., Langfait A., Skrobak G., —Ramaszeder J., Becker G., Némethy Gy., — Mlnder F., HaJós A., Manno M., Buda I., Ray F.
Kapubírák:dr. Pokorny Sándor és Balogh Hugó,
Határbírák: Papp Béla és Tschida Ede.
Mivel már akkor is divat volt, hogy a kísérők nagyobb számmal csatlakoznak, a Club jelezte, hogy ötven fős létszámmal érkéznek.
A fogadtatás olyan volt, hogy még ma is büszkeségtől dobogó szívvel olvashatja játékos és szurkoló egyaránt. Déli tizenkét órakor harmincöt fogaton hajtatott ki a fogadóbizottság a vasútállomásra. A város hivatalos fogatai, s a módos polgárok kocsijai díszben sorakoztak egymásután A város hintóján Hanák Gyula főjegyző és dr. Maczky Valér, a Dalkör alelnöke foglaltak helyet, a bakon díszruhás, városi hajdú. Dörgő éljenzés, befutott a vonat üdvözlő beszédek, Balogh, Gábor rázendít a Rákóczi-indulóra. Bevonulás a Kaszinóba, ott díszebéd, számtalan pohárköszöntővel. A múlt század második fele általában a bankettek és pohárkoszöntők ideje. Díszelnökök, elnökök, alelnökök keresztbe köszöntik egymást valószínű, hogy ilyen alkalmakor csak az egyszerű tagok és vendégek tudtak zavartalanul táplálkozni.
Az Érsekkertben elkészült a pálya ezerötszáz személyt befogadó tágasságban.
Öt óra tájban vonult fel a két csapat, s az Egri Dalkör „bemelegítőnek” a Marseillaiset énekelte el. Ezt a dalosegyesület egyébként csak különös alkalmakor énekelte. Benne a nagy francia forradalom lobog minden időkben, s a kiegyezés után ez a dal fejezte ki a lappangó és örökké parázsló forradalmiságot. Hogy csak egyebet ne említsünk. akkoriban Eger városa március 15-ét a kápolnai csatában megsebesült, s az egri kórházban meghalt hős honvédek emlékoszlopánál tartotta a Hatvani-temetőben. (Hogy elfelejtettük ezt az emlékművet), s ott mindig megszólaltatta a Franciaforradalom dalát.
Az első egri labdarúgómérkőzésről lelkesült szavakkal számolt be a Hevesvármegyei Hírlap:
„A Marsaillaise gyújtó hatása alatt megkezdődött az idegizgató játék. A valóság minden várakozásunkat felülhaladta. Az erő, ügyesség, kitartás és hosszú összegyakorlás eredményezte fegyelmezettség mindenkit elragadtatott. Egyes ügyesebb rúgásokat, taktikai mozdulatokat a közönség tapssal és éljenzéssel fogadott. Kár, hogy a tér kicsiny volt, s a labda minduntalan a közönség közé tévedt, ami sok derültségre adott alkalmat. Másfél órai küzdelem után a kékek csapata győzött.
A bemutató mérkőzés után dr. Maczky Valér szép szavak kíséretében nyújtotta át a győztes csapatnak az Egri Dalkör ajándékát, egy remekmű ezüstserleget, amit a játékosok háromszoros hip-hip-hurrával köszöntek meg.
A Budapesti Torna Club csapatait a Dalkör másnap egy felsőtárkányi kiránduláson látta vendégül, igen jó hangulatban.”
Meg kell említeni, hogy a vasárnapi bemutatót követő csütörtökön dr. Philippy Ödön járásbíró elnökletével megalakult az első egri futballcsapat!
(P.L. gyűjtéséből)