ORTODOX ZSINAGÓGA, Ziffer Sándor galéria
Eger, Kossuth Lajos u. 21.
Eredeti funkció – ortodox zsinagóga. Az épület valószínűsíthetően 1889 és 1902 között épült, majd 1910–1911-ben esett át nagyarányú felújításon.
A zsinagógában az istentiszteleteknél a nők a karzaton, a férfiak pedig a földszinten tartózkodtak.
A vallási funkciót a 1944-es deportálások vetették véget, noha 1945 és 1950 között még működött egy felsőbb fokú zsidó iskola (jesiva), és az imaház is használatban maradt. Az 1960-as években még hetente kinyitották, később már egyre ritkábban, mert csak 19 fő alkotta a hitközséget.
A 1980-as évek közepéig az épület üresen állt, ezután városi tulajdonba került, és kereskedelmi célokra adták bérbe.
2007-től modern kiállítóhelyként kezdte meg működését, már ekkor nagy művészek, például Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Vasarely, Picasso művei is felvonultak itt.
2013-tól a Dobó István Vármúzeum telephelyeként működik, így kulturális intézményként tevékenykedhet tovább.
2016-ban az épületegyüttest Ziffer Sándor egri festől nevezték el — így jött létre a Ziffer Sándor Galéria.
A fény és árnyék játékát bemutató "Fények és árnyak" állandó kiállítás a galéria részévé vált, mely bemutatja az Egri képtár legszebb tájképeit .
A cél: részleges műemléki felújítás, akadálymentesítés, új bejárat, impozáns fogadóterek kialakítása, valamint állandó és időszakos kiállítások, közösségi rendezvények befogadására alkalmas tér létrehozása.
A munkálatok 2021. júniusában fejeződtek be, és az épületet ünnepélyesen átadták. A polgármester hangsúlyozta, hogy fontos kulturális központtá válhat Egerben. A felújítás után a galéria ismét alkalmas mind képzőművészeti, mind közösségi események befogadására.
Új bejárat nyílt a Kossuth Lajos utca felől, hangsúlyos táblával
Belépve az épületbe impozáns fogadótér fogadja a látogatókat
Megújult az épületgépészet, kiállítási paravánok, mozgásra alkalmas akadálymentes mosdó, és új burkolatok, festés jellemezték a tereket
A homlokzat teljesen felújított külsőt kapott, a kerítést elbontották, így az épület harmonikusan illeszkedik a mai városképbe
A Ziffer Sándor Galéria izgalmas példája annak, hogyan alakult át Eger egyik történelmi épülete — egy ortodox zsinagógából — egy modern, sokfunkciós kulturális térré. A több évtizedes kihasználatlanság után az épület méltó módon kapott új életet, méltó tisztelgésként Ziffer Sándor fontos művészi öröksége előtt.
Irta: Erdei László
Forrás: memorial.hu


Ziffer Sándor galéria

Ziffer Sándor galéria