Csonka Mecset tér a 19.század elején.

Hogyan volt „csonkamecset” az egri minaret?

Hevesy Sándor írása 1970 januárjában.

Néhány hete Egerben, a belváros egyik utcájában jártam, amidőn egy régi kedves ismerősöm megszólított. Elmondta, hogy legutóbb valahol, poharazgatás közben szeretett városunk múltjáról beszélgettek —, és ekkor a török időkre terelődött a szó. Így vetődött fel a kérdés: miért hívják nálunk a ritka szép minaretet sokan „csonkamecset”-nek? Ismerősömnek elmondtam a hihető okot, de mert a probléma közérdekű, leírom most itt is az érdekes históriát. A dicsőséges 1552. évi várvédelem után negyvennégy évvel, az idegen zsoldosok szégyenletes árulása következtében a törökök elfoglalták Eger városát. A hódító muzulmánok a települést csakhamar egy „pasalik” székhelyévé léptették elő, és lassanként megkezdték az érdekes, keleties jellegű építkezéseket. Ezek közé tartoztak elsősorban, az új mecsetek, dzsámik, és mellettük a magasba nyúló, karcsú minaretek munkálatai. A legtöbb mohamedán imahely Egerben középkori templomaink átalakítása útján keletkezett. Az 1664— 1666 években nálunk járt Evlia Cselebi török „világutazó” számos imahelyet említ meg itt, és ezek között, mint az egyik legfontosabbat: a „Széles utcai Kethuda mecset” épületét, a most is meglévő minaretnél, a jelenlegi Knézich Károly utca déli végén. A Kethuda mecset is régi épületből alakult ki: ez volt eredetileg a középkorban — valószínű a tatárjárás után — emelt „Szent Katalin” kápolna. Az átalakítás mohamedán mecsetté a XVII. század első évtizedeiben történhetett meg. Lehet, hogy ekkor a templomtér fölé új boltozatokat, de legalábbis kupolát építettek, az új alaprajzot és az ablak és ajtónyílásokat megváltoztatták, ám a legnevezetesebb esemény, hogy ekkor készült az ott ma is álló kiválóan szép minaret. A toronynak, a minaretnek eredetileg más végződése volt, de az egykori, valószínűen vörözréz lemezzel fedett, kúp alakú fasüveg ismeretlen időben elpusztult, és a minaret így, csonkán állott bizonyára hosszú évtizedeken keresztül. — Ekkor, a toronysisak nélküli állapotban kaphatta a minaret a nép száján még ma is élő „csonkamecset” elnevezést!! A kilencvenegy évig tartó megszállás elmúltával, 1687 decemberében vonultak ki Egerből a török csapatok. A városban lassan megindult az élet, és az első teendők közé tartozott, hogy a volt mohamedán mecseteket most már keresztény templomokká tegyék. Ez történt a Kethuda mecsetünkkel is: már 1688-ban, tehát egy évvel a város visszaszerzése után Szt. József tiszteletére szentelték fel a jó állapotban lévő épületet. A templom később nevezetes szerepet is töltött be, mert 1713—1717 között, amíg ugyanis a nagyjából a mai székesegyház helyén állott Telekesy—Erdődy féle főtemplom átépítése elkészült, a Szt. József templom volt Eger ideiglenes katedrálisa. 1727 után pedig a nagy múltú, létesítmény az akkor városunkba telepített irgalmastrend kápolnája lett. A minaret ezután is több mint száz évig toronysisak nélkül szomorkodott. Az akkori „csonka” minaret oszlopot, a még mindig fennállott, de már igen elhanyagolt állapotban lévő régi mecsetépületet, igen jól mutatja egy, a XIX. század elején készült eredeti rajz. A következő évek azonban lényeges változást hoztak. Ekkor kezdődött a műemlékek megbecsülése, és ennek köszönhető, hogy a minaretet sem hagyták gondozatlanul. Így került az 1830-as években egy harang alakú bádogtető a torony hiányzó süvegének helyére, és ezzel — ha az új sisak nem is volt éppen stílszerűmegmentették a létesítményt az utókor számára. Magának a régi mecsetnek a pusztulása azonban 1841-ben mégis bekövetkezett. Ekkor határozták el, hogy az irgalmasok részére új templomot építenek, és így másik „imaház” a szomszédban feleslegessé vált. 1841 őszén került sor — sajnos — az elbontásra. Az utolsó lényeges esemény azután múlt század végén történt. Az 1895. évben a minaretet villámcsapás érte, amitől az erősen megrongálódott. Ekkor határozta el az akkori Műemlékek Országos Bizottsága a torony teljes helyreállítását.

Minaret rajza mecsettel a 19. szd. elején.

Minaret rajza mecset nélkül a 19. szd. elején.