MENÜ

SENÁTOR-HÁZ EGER

Eger városában a Kis Dobó tér legmeghatározóbb épülete a Senátor-ház. Az ház a 18. század elején Túry Tamás rác kereskedő tulajdonában volt, azt nem tudjuk, hogy ő építette-e. 1727-től Boldogi György felcser és borbély vásárolta meg a házat, manzárdtetős formáját feltehetően 1755 előtt Boldogi építtette ki, ezt követően leszármazottai lakták. Nem tudjuk mikor, de itt lakott a szintén rác Szabó Simon is. 1815-ben árverésen eladták a házat, új tulajdonosa 1851-ig Szvetics András városi szenátor, akiről a ház el lett nevezve. 1887-ben Major Imre lett a tulajdonos, végül 1922-től Szongott Tivadaré. Ebben az időben a földszinten trafik működött.1952-ben államosították az épületet. Itt kapott helyet a földszinti helyiségekben a Fogtechnikai Vállalat. A munkateremnek kirakat szerű ablakai voltak a tér felé és ha benézett az ember látta hogyan készülnek a fogsorokat ábrázoló gipszminták és fém fogak. Az emeleten bérlakások voltak.

Ha a ház szerkezeti jellegét elemezzük, a következő leírást tehetjük: A földszint korai boltozatai megfelelnek 17- 18. század fordulóján szokásos építkezésnek. Csatlakozó beépítésű, háromhomlokzatos, trapéz alaprajzú, egyemeletes, manzárdtetős épület. Földszinten boltozatos, emeleten síkfödémesek a szobák. . A barokk épület falán elhelyezett emléktáblán Túry Tamás hajdani rác kereskedőről, mint a ház korábbi tulajdonosáról olvashatunk.

1993 óta önkormányzati tulajdon. Felújítás alkalmával a padlásteret is beépítették, ezt követően szálloda és vendéglő lett az épületben kialakítva Hotel Senator-Ház néven. A város egyik jelentős és közkedvelt műemléke. Az épület patinás múltja mellett szellemiségével őrzi a város lelkületét, belső hangulatával, régi bútoraival, berendezéseivel, a 18-19. század tárgyi emlékeivel szinte már múzeumnak számít, melyeket a Senator-Házban bemutatkozó művészek alkotásai, az elmúlt száz év Egert ábrázoló és egri vonatkozású képei egészítenek ki. A Hotel Senator-Ház nemzetközileg is elismert szállodává és szórakozó hellyé vált Cseh András és felesége Csöpi vezetése alatt. A Ház nyitotta a városban az első Adventi ünnepeket különlegesen finom forralt borok és kocsonya árusításával 1995-ben. A ház az Egri Bikavér ünnep egyik elindítója. A szakmai különlegességek, hagyományos, nemzetközi, interaktív borvacsora estek mellett számos kulturális élménnyel tették, teszik emlékezetessé az egriek programjait. Itt indultak először az élő zenés nyári estek, a már 25 éve nagy sikernek örvendő Strauss-est. Ez utóbbi rendszeresen lehetőséget ad az Egri Szimfonikus Zenekar és a fővárosi énekművészek szereplésére. A Senator-Ház kedvelt találkozóhelye az egrieknek, a város idegenforgalmának ikonikus helye, amely a vendéglátás magas színvonala mellett kulturális és társadalmi szinten is maradandó értékeket teremtett.

Írta: Erdei László

Asztali nézet