ROTTENSTEIN HÁZ
Széchenyi utcából nyiló szűk kis zsákutcában, a Rottenstein köz 3. szám alatt egy szép korai barokk épületet találunk, amely már 1726-ban is állott. Akkori tulajdonosa nemes Gömöreyné asszony volt. Az építmény az eredeti városszerkezet szerint a nyugati sziklapart peremén a városfal közelében épült, előtte nagy udvarral, amelyek a mai fő utcára futottak le. Később, amikor elrendelték az utcavonalra való építkezést, ezekből az udvarokból önálló házhelyeket alakítottak ki. A régi városfal melletti házakat így csak az új épületek között hagyott szűk utakon lehetett megközelíteni. Így alakult ki a mai Rottenstein köz is. 1758-tól Rottenstein Ignácé s 1887-ig a család tulajdonában maradt. A ház névadója Rottenstein Károly aki 1720-ig a város bíró helyettese, majd 1745. április 4-ig, haláláig a város főbírája volt.
A ház domboldalon álló, előkertes, U alaprajzú, főhomlokzatán egyemeletes, hátul földszintes, épület. Főhomlokzatán enyhén kiülő középrizalittal, újabb tetőtér beépítéssel. Vázadíszes, pilléres kerti kapu. Földszintes helyiségei boltozottak
Leírás Tóth László helytörténész nyomán


A ház manapság.