Kánitz Lipót egri nagykereskedő
Született: Óbudán, 1818-ban. 1849-ben költözött Egerbe. Meghalt: 1911. március 4-én, Egerben. Kezdetben fűszer- és gyarmatáru kereskedéssel foglalkozott. Később nagykereskedést alapított, majd keményítőgyárat hozott létre. A gyár Egerben található, a mai Petőfi tér 7. szám alatti épületben volt.
1868-ban megjelent társtulajdonosként egy „Lázár” nevű társ is, azóta Kánitz és Lázár Keményítőgyárként emlegették. Több kiállításon részt vettek, díjakat kaptak a keményítőtermékeikre: pl. 1868-ban az egri Katolikus Legényegylet kiállításán, később az 1877-es egri ipar-, mű- és terménykiállításon.
1890-ben modernizálták az üzemet, gőzerőre állították be. Az 1890-es évek elején napi ~30 mázsa búzát dolgoztak fel; kb. 25–30 munkást alkalmaztak. Az elkészült terméket Észak-Magyarországon és az osztrák örökös tartományokban is értékesítették A gyár mellet marha-hizlaldát és tehenészetet is létesítettek, a kukoricahulladék hasznosítására.
A Kánitz Lipót és Fiai nevet viselő cég 1907 május 30-án nyilatkozatot tett közzé, hogy az immár 1849, ötvennyolc éve működő vállalkozás megszűnik. A családi vállalkozás felszámolásának okaként említették, hogy az alapító megfáradt idős ember, míg a fiai a gazdasági élet más területén üzletelnek. A gyár egykori épületét a honvéd kincstár vásárolta meg s az egri helynevek között a Kánitz-laktanya név emlékeztet a keményítőgyártó korábbi létezésére.
A Kánitz és Lázár Keményítőgyár 1907 után Kánitz laktanya
