MENÜ

A gyermekcsíny sokba kerül...!

Sugár István írása, I960. július 5-én!

  1. november 3.-át írtak nagyapáink, amikor délután 3 órakor először gyűlt ki Eger város utcáin és terein az ívlámpák és villanykörték fénye. November 7-én így írt az esemény jelentőségéről a „Hevesmegyei Hírlap”: „ Szombattól kezdve villamos fény mellett járhatunk városunk utcáin. Meg is élénkült, azóta az esti forgalom. A petróleumlámpa fénytelen korszakában este csak az lépett ki az utcára, akinek végzete az volt, hogy sötétben bujdokoljon. Valóban a sötétség korszaka volt ez. Hozzá képest a mai állapot joggal nevezhető a világosság korszakának. . . ” Az igaz örömbe azonban hamarosan keserű üröm vegyült. Így tájékoztat erről a helyi lap november 18-iki száma: „A gumipuska” a rakoncátlan gyerekek eddig csak szegény madarakat üldözték a gumipuskával, de most már a villanylámpákra is veszedelmesekké kezdenek válni. A líceum előtti nagy ívlámpát vette egy suhanc célba, s bizonyára be is lövi, ha egyik polgártársunk nyakon nem csípi az ipsét. Rendőrnek persze se híre, se hamva nem volt, a téren, s így a derék embernek meg kellett elégednie azzal, hogy nyakon verje a deliquenst. Ebből az alkalomból felhívjuk a rendőrséget, hogy indítsa meg a legszigorúbb irtóháborút a gumipuskások ellen... Mert csak a szigorúság használ e dologban.” Nem minden ok és cél nélkül idéztük a 85 évvel ezelőtti „gumipuskás állapotokat”. Sajnos, ma is, nap, mint nap azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy e gyalázatos „fegyverrel” felszerelve, fiatal gyermekek súlyos károkat tesznek az utcák közvilágításában. A város legszebb sétánya, a Népkert melletti Táncsics út, melynek kandelábersorát tavaly május l-ére készíttette el, nagy anyagi áldozatok árán tanácsunk. Itt szinte hetente lövik szét felelőtlen gyermekek gumipuskával a fehér burákat. Pillanatnyilag is mintegy féltucat bura van szétlőve, megrepesztve. Van egy másik kirívó példa. Alig néhány napja állították fel a várban az oszlopokra szerelt csővilágítás buráit. Még áramot sem kapott a sok neoncső, máris megrepesztették az egyik oszlop burájának üveglapját. Meg sem várták, hogy kigyúljon a fény. Az ÉMÁSZ egri üzemvezetőségén így tájékoztatnak a helyzetről: Tóth József városi főszerelő elmondja, hogy havonta átlagban mintegy százra tehető a gumipuskával, kővel megsemmisített villanykörték száma. — Mi ennek a kárnak az anyagi kihatása? — kérdem — A havonta — mondja Tóth elvtárs — átlagosan mintegy 100 megsemmisített villanykörte értéke, a csere munkadíjával, havi 1800 forintra tehető. Általában az a megfigyelésünk, hogy az elhagyatottabb részeken nagyobb a kár, ahol pedig éppen nagy volna a szükség a villanykörte fényére. A napokban beszéltem egy építőipari dolgozóval, aki elmondotta, hogy egy olyan utcában, ahol csak egy égő ad fényt, minduntalan tönkretörte valaki a villanyégőt — bárhányszor is cserélték ki az ÉMÁSZ dolgozói. Egyszer az után megleste és kiderült, hogy két, szinte pöttömnyi gumipuskás emberpalánta a tettes. Amikor leleplezte bűnüket, és ripityára törte fegyverüket, megszűntek a villanyégővel kapcsolatos panaszok. Igen sokan panaszkodnak a Népkert mögötti Csákó városrészben a gumipuskás legénykékre. A Nagyrét utca egy új házának hatalmas ikerablakát is betörte egy gyermek csúzlijából kiröpített kavics. A nevelőkön és elsősorban a szülőkön a sor, hogy gyermekeik, illetve a gondjaikra bízott fiatalok ne csak, hogy ne vegyenek részt ebben a vandál pusztításban, de fegyelmezetlen társaikat is akadályozzák meg az ilyen károk elkövetésében! Különösen most, a vakációban nagy a kísértés az ilyen káros kilengések elkövetésében. Legyen hát a szülők, nevelők szeme rajta a gyermekeken, mert nem közömbös, hogy néhány fegyelmezetlen fiatal tette miatt, sokan, nagyon sokan legyenek kénytelenek sötétben bandukolni, de népgazdaságunk részére sem közömbös, hogy havonta csak Eger városában mintegy 100 villanyégőt kelljen kicserélni. Ezt az összeget sokkal hasznosabbra is fel tudnánk használni — éppen városunk közösségének érdekében. Szeretnénk hinni, hogy a szülők és nevelők, az eddigieknél szigorúbb és határozottabb fellépése nyomán komoly javulás lesz észlelhető — annál is inkább, mivel a jövőben, ha ilyen vandál pusztításon érnek tetten bárkit, úgy a kárt saját, illetve szüleik költségére fogják helyrehozni. Reméljük, hogy erre nem kerül sor. — Érezzék csínytevő fiataljaink magukat különbeknek, mint 1894-beli elődeik voltak, akik mindjárt melegében, az első felvillanó ívlámpára gumipuskát fogtak.

 

Asztali nézet