A második világháború és a fasiszta önkény egri áldozatai

Sugár István írása 1989-ben

Máig sem tudom megmagyarázni magamnak azt, hogy miért volt tabu téma az elviharzott 40 esztendő alatt arról a hatalmas emberveszteségről írni és beszélni, a témát kutatni, avagy uram bocsáss! — azt elemző módon számba venni, hogy a második világháború hány egri polgártársunkat pusztította barbár módon el, s hányán estek a fasiszta terror áldozatául, elsősorban zsidók, de keresztények és munkásmozgalmi férfiak egyaránt. Mint történész, úgy érzem, hogy itt az ideje végre annak, hogy tisztán lássunk ebben a semmiképpen sem elhanyagolható kérdésben. Farkas József, a városi pártbizottság titkára említette nekem, hogy még KISZ-vezető korában egy előadására készülve, valahol olyan adatot talált, hogy csak 300 ember életét követelte Egerben a háború.

E téma kutatása rendkívüli nehézségekkel jár, hiszen pontos, számszerű, avagy éppen név szerint elősorolt adatokkal sehol sem rendelkezünk. Sikerült azonban egy olyan hiteles forrásra találnom, mely igen számottevő pontossággal nyújtott bizonyos vonatkozásban segédkezet e sötétben lappangó téma valamelyes feltárásához.

Kiderült, hogy az emberveszteségünk több forrásból „táplálkozik”. A „keresztes háború” poklában katonák, közlegények, tisztesek, altisztek és tisztek estek áldozatul. De a frontra expediált keresztény és zsidó munkaszolgálatosokat is elnyelte az öldöklő harc. De polgári áldozatokat követelt a háború városunk falai között is. 1944 őszén egy Eger fölé érkezett repülőgép nem talált magának jobb, alkalmasabb „hadi célpontot, mint az irgalmaskórház sebészeti szárnyát. Majd pedig a város felszabadítása után egy visszatért német repülőgép nemcsak a Líceum melletti, de a külváros apró családi házait is célba vette. 1944. december 12-én 33 halottat és 87 sebesültet követelt a német fasiszta orvtámadás Eger lakossága sorából. Munkásmozgalmi magatartása miatt Németországba deportált 9 egri férfiút nyelt el a koncentrációs táborok pokla. Általában úgy szerepel Eger felszabadítását tárgyaló történelmi tanulmányokban, munkákban, hogy a város alapjában számottevőbb áldozatok nélkül vészelte át a harcokat. De bizony voltak ártatlan áldozatok, kikkel aknaszilánk vagy éppen golyó végzett... 1945 Egerben eleddig bolygatatlan témája volt egy sztálini parancs végrehajtása: pusztán német nevük alapján szedtek össze fiatal nőket és férfiakat, és kemény kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. Soraikban is aratott a halál — bár e téma még most áll kutatásom alatt.

Borzalmas áldozatot követelt Eger zsidó, illetve zsidónak minősített lakosai sorában a fasiszta barbárság. Tömegével szállították őket lezárt marhavagonokban Németországba, s az úton, a vagonokban, a koncentrációs táborokban pusztultak el, vagy a megsemmisítő krematóriumokban hamvadtak el ártatlan gyermekek, fiatalok, öregek, aggastyánok, diplomások, kereskedők, ügyvédek, orvosok, iparosok egyaránt. Ma már csak az öreg egriek tudják, hogy Kerecsend határában egy orvoscsoporttal végzett egy tarkónlövő fasiszta banda. Akkor esett áldozatul Eger egy köztiszteletben és közszeretetben álló orvosa, dr. Sándor Imre a fasiszta terrornak.

De aratott a halál a hadifogolytáborokban is! Nélkülözés, járványok, vagy éppen golyó végzett a fegyvertelen katonákkal. A nyugati hadifogolytáborokban sem volt ritkaság a halál, de eddig nem sikerült olyan egri személyre fényt derítenem, aki ott és ilyen körülmények között távozott az élők sorából.

Hogy e kutatás minő nehézséggel jár, milyen buktatókat tartogat a kutatók számára, mi sem tanúsítja jobban, mint hogy például egy egri egyetemista kisleány Hatvan pályaudvarának borzalmas, megsemmisítő amerikai szőnyegbombázásának esett áldozatul. S ki tudja, hogy hányán voltak még szerte az országban, vagy éppen menekülésük során ilyen egri áldozatok...

Az elemző kutatás során sikerült számszerű, név szerint is kimutatott „veszteséglistá”-t is összeállítanom. Természetesen, közel sem teljes és korrekt ez a kimutatás, de olyan kérdésbe enged hiteles betekintést, melyről eddig nem csupán nem illett, de veszélyes is volt szót ejteni.

EDDIG 468 OLYAN EGRI FÉRFIT SIKERÜLT NÉV SZERINT FELDERÍTENEM,

AKI, MINT KATONA VESZTETTE ÉLETÉT! Közülük 66 volt a tiszt.

E lista azért sem teljes, mivel a kimutatottak elsöprő zömét nős férfiak teszik ki, de a nőtlenek sorából csak kevésre derült fény. Az elesett hivatásos tisztek száma is hiányos, mivel azok feleségei nem kerültek hadiözvegyi nyilvántartásba a városházán.

Úgy hiszem, hogy amikor mintegy 500 főben határozom meg azoknak az egri férfiaknak a számát, akik mint katonák vesztették életüket, semmiképpen sem találom túlzónak e számot.

EDDIG 48 EGRI POLGÁRI ÁLDOZATOT SIKERÜLT KIMUTATNOM NÉV SZERINT. De úgy találtam, hogy ezek sorában nem szerepelnek a kórház barbár lebombázása során életüket vesztett sebészeti betegek.

SZÁM SZERINT A HALÁL EGER LAKOSSÁGA SORÁBAN ELSŐSORBAN A ZSIDÓK KÖZÖTT ARATOTT. ÉN ELEDDIG 945 SZEMÉLYT TUDTAM HITELESEN AZONOSÍTANI. Vannak hangok, melyek szerint az egri zsidóság vesztesége még ennél is magasabb volt.

KUTATÁSAIM SZERINT TEHÁT EDDIG 1460 EGRI LAKOS ESETT A HÁBORÚ ÉS A FASISZTA ÖNKÉNY ÁLDOZATA UL! S e szám igen magas.

Úgy találtam, hogy az első hadiözvegy 1941. november 1-jén jutott hozzá megillető járadékához. Joó József özvegye 2 gyermekkel a Babocsay Sándor utcában lakott, s Veronika asszony 10 pengőt kapott hadiözvegyi járadék címén. A második 1941 júliusában a Darvas utcában lakó Pintér József hitvese volt.

Mi sem illusztrálja jobban a háború borzalmas veszteségét, mint az a tény, hogy 635 HADIÁRVÁT derítettem fel, kik között 37 gyermek apátlanul-anyátlanul maradt. A „keresztes háború” után Egerben 474 HADIROKKANTAT TARTOTTAK NYILVÁN.

Szemet szúróan feltűnő az egri veszteséglistának a tanulmányozása során, hogy túlnyomó többségében, zömében a külvárosok, a hóstyák lakossága vesztett a legtöbbet!

Egy-egy adat szívet szorító képet idéz. Birincsik József, aki a Munkácsi tér 5. számú házban lakott, 5 gyermeket hagyott árván: Erzsébetet, Annát, Miklóst, Jánost, Máriát — sőt, ha nem tévedek, apja halála után, 1943-ban született a kis Rozál.

Berki Márton, aki az árnyékszalai cigány a várban lakott, 4 ártatlan rajkót hagyott maga után: Mártont, Valériát, Klárát és Rozált. De vajon mi lett a gyermekek sorsa, hiszen az özvegyen maradt Barkóczi Oláh Veronika 1946. március 14-én meghalt. Zombori Ferenc árnyékszalai, és Kocsis Ignác verőszalai lakos után csakúgy 4 árva maradt, mint Kovács János, vagy a Vörösmarty utcai Kis János után.

E borzalmak kutatása során egy kép rémlett fel vissza-vissza térően előttem. A mai Klapka

utcában kis parasztkocsikra zsúfolták fel az elszállításra kerülő zsidókat, erős csendőrfelügyelet mellett. S egyszerre csak egy vékony hangú esdeklő hang sivított e tompa zúgásba. ” Keresztény testvérek! Mentsetek meg!” Samuka volt ő, az irgalmaskórház elmeosztályának csendes lakója, a kórháziak városi beszerzője, apró-cseprő vásárlásainak buzgó, pontos, gondos intézője. Samuka lénye és alakja hozzátartozott az egri mizeri kórházhoz és az egri utca képéhez. Bizonyára rövid életet hagyott meg a csendőrfegyver Samukénak...

A második világháború eddig ismeretlen egri veszteségét próbáltam összevetni az első világháború áldozataival. Íme, az adatok:

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN 257 CSALÁDOS FÉRFI VESZTETTE ÉLETÉT, 66 HADIÁRVÁT MUTATTAK KI, S 389 KATONA MARADT ROKKANT.

El kell, hogy szoruljon az emberszíve e borzalmas tragédiák, e magas számok hallatán. De az elhallgatás, elhallgattatás korszaka lezárult, s úgy hiszem, úgy vallom, hogy ezek az adatok a maguk tragikus háttéri kicsengésével Eger múltjának egy oly fehér foltját töltik ki, eloszlatva a mesterségesen terjesztett ködöt, melyről eddig nem eshetett szó.