GRÁF RUDOLF FERENC (1868-1913)
Osztrák származású fotográfus Bécsből települt át családjával Egerbe. Műtermüket az évek során háromszor költöztették. Gráf Rudolf az első fényképészműtermét a máig meglévő, akkori számozás szerint, a Széchenyi utca 18. sz. alatt nyitotta meg 1893-ban. Gráf Rudolf első műterme a Széchenyi u. 37. (mai 28.) szám alatt. Második műtermüket szintén a Fő utcán, néhány házzal arrébb rendezték be, Gráf Rudolf fényképei verzójából ismert a műterem pontos helye, amely korabeli házszámozás szerint a Széchenyi u. 39. sz. alatt állt, amely valószínűleg a mai Széchenyi utca 40. szám alatt található. A költözés ideje nem ismert. Új műtermüket a ház kertjében található fészerben, egy kis épületben rendezték be az udvar jobb oldalán, de az egykori fészerműtermet mára már lebontották. A mellékelt lovas kocsis kép biztosan a második műterem udvarán készült. A kor szokásainak megfelelően valószínű, hogy a modell ment el szekerével együtt a fényképészhez, s nem pedig Gráf Rudolf fényképész ment házhoz fényképezni. Ezért valószínű, hogy a fénykép jobb oldalán, az udvaron felépített fészerműterem látható. Gráf Rudolf, Eger Fő-utcza 39. sz. Az egri műterem mellett Mezőkövesden is nyitott műtermet. Gráf Rudolf megmaradt osztrák állampolgárnak, nehezen beszélte a magyar nyelvet. Gyermeke anyakönyvezésén is tolmács segítségét vette igénybe a család novemberében az Eger c. hetilap hasábján a halottak névsorában találtam meg Gráf Rudolf nevét, 45 évesen halt meg mely 1913-ban szívszédülés azaz szívinfarktus miatt
GRÁF LEOPOLDINA
Gráf Rudolf gyermekei közül Leopoldina lánya ( 1900-1973), apja nyomdokait követve, a fotográfus szakmát választotta. Szecskó Károly tanulmánya szerint apja műtermének vezetését 1927-ben vette át, arról azonban nincs adat, hogy apja 1913-ban bekövetkezett halála óra a műterem kinek a vezetése alatt állt. Apja halálakor, a 13 éves Leopoldina nem valószínű, hogy átvette a műterem vezetését. Ám 1918 telén, amikor már Leopoldina 18 éves, hirdetés jelent meg az Eger c. hetilapban Fiuk és leányok tanulónak felvétetnek Gráf Rudolf fényképésznél. A következő adat a műteremmel kapcsolatban, hogy 1925-ben ismét elköltözik az akkori Széchenyi-utca 32. szám alá. Erről az Egri Népújság hirdetése tájékoztat: Egri Népújság szept. 16. Az Egri Népújság tudósítása, illetve felhívása szerint 1927-ben Gráf műtermében gyermekfotó szépségversenyt rendeznek melynek végcélja annak dokumentálása a külföld előtt, hogy Csonka Magyarországon egy életképes, egészséges uj generációban van a mi erőnk reménysége. 1944- ben férjével ideiglenesen Ausztriába menekültek. A következő évben tértek vissza Egerbe, ahol a kifosztott műterem várja őket. A műtermet ismét berendezik, majd hamarosan virágzásnak indul. 1952-ben az internálás fenyegetésére megszervezte a Fényképészek Kisipari Termelőszövetkezetét. A Kisipari Termelőszövetkezet 1956-ban feloszlott, ezt követően Gráf Leopoldina ismét magánfényképészként fényképezett 1957-től felfogadta dr. Kapor Elemér újságírót a műterembe adminisztrátornak a sokasodó megrendelés miatt. A töméntelen munka miatt a háztartás vezetésére sem volt ideje, ezért házvezetőnőt tartott. Az idő jó kihasználása érdekében az év tavaszától őszéig csak felvételeket készített, ősztől tavaszig pedig csak előhívott, retusált, fényképeket készített. Időnként tanulókat is szerződtetett,
A mai napig emlékeznek Leopoldina (Pojci) nénire az idős egriek, sőt az egri fényképészek máig emlegetik őt. Leopoldina a mai Széchenyi utca 41. sz. alatti műtermében, a mai Betűz nevű kocsma helyén, 1973-ig, haláláig tevékenykedett, a házat új tulajdonosa még Pojci nénitől vásárolta meg. Gráf Leopoldina az egri Hatvani temetőben nyugszik, sírkövén Gráf Pojci felirat szerepel..
Felhasznált irodalom: Schmuczer Hanna; Fényképészek és fényképészműtermek Egerben 19. század második és a 20. század első felében
Gráf képeslap

Gráf fényképész háza a Széchenyi utcán
