Eger Hatvani kapuja

Sugár István írása 1976-ból

Egerben sokan tudják hallomásból, hogy volt a városnak Hatvani kapuja, de hogy hol állott és milyen volt, azt már annál kevésbé. Térképek, levéltári iratok és archív képek alapján így rajzolódik ki városunk legfontosabb kapuja.

Meglehetősen rendhagyó módon Eger városa az 1520-as években még nem volt fallal körülkerítve, így kapui sem voltak. A végvár kiépülése során kerítik egyszerű palánkkal körül a várost. Tinódi, a lantos szerint 1552-ben „a városnak vala tapasztott palánkja, annak vala négy kimenő kapuja”, melyek legfontosabb közlekedési út a Buda—Hatvan irányából érkező országút befutásánál állott, a mai Gárdonyi Géza tér északkeleti szögletében, a Kossuth Lajos utca vonalába való bekanyarodásnál. Ez az első kapu még igen egyszerű építmény volt, alig magasabb a falaknál, nyeregtetővel, vagy csúcsban végződő toronysisakkal, s nagy félkörös felső záródású kapunyílással.

Az 1600-as években itt járt török utazó, Evlija Cselebi „kettős árokkal, négyszeres erős kapu”-nak írja le, melyet biztosítására ágyúkkal vettek körül. A biztonságot még az árkot átívelő felvonóhíd is fokozta. Ekkor már természetesen kőépítmény, melynek a kapu feletti terébe „grádics”, azaz lépcső vezetett fel.

Ez az új Hatvani kapu két épület között kapott helyet: dél felől az SZTK irodaházának megfelelő épület állott, az északi oldalán pedig, a bazilika felé, a XVIII. században még ott emelkedett nagyobb lakóház fogta közre. Így azután a kapun való behajtás után még mintegy 26 méteren át két házsor között futott az út. Maga a kapu a mai Kossuth Lajos utca tengelyében állott.

A város mintegy jelképének tekintette a kapukat, melyen való bejövetelkor előírt állat és árufajtaként vám volt fizetendő a város kasszájába. Rendkívül megragadó és jellemző képet festett a Hatvani kapuról Déryné ifiasszony, aki 1815-beli Egerbe való érkezését így örökítette meg naplója lapjain: „Egyszerre csak előttünk termett a város, az ő szűk, sötét kapujával, mely körül nagy, nehéz láncok függtek. Ettől megijedtem. Jaj! — mondám, — itt be leszünk zárva. Bereszkedtünk a sötét kapu alá, nagy zörgést okozván a nehéz parasztszekér, hogy remegett belé a kapu tetején levő épület. Fekete volt, mintha valami égő füstje maradt volna rajta a rég múlt időből, s mély, sötét, rostélyozott két üregéből homályos, s búsan nézett le néhány töredezett üvegdarab. Jaj nekem, én ebben a fekete városban nem élhetek meg.”

De nem sokáig strázsált már a város lakott széle határán ez a feudális kori építmény. 1837-ben Pyrker érsek megkondította felette a vészharangot és elhatározta lebontását. Miután befejeződött a székesegyház építése, közölték a város vezetőivel, hogy „az Érsek Ő Excellentiájának az volna a kívánsága, hogy a Hatvani kapu a város szépítése és a helynek egyenlősége tekintetéből elrontatna.” A szokásos huzavona, s vitatkozás után, miután megkapta a városi magisztrátus a kellő és illő kártalanítást, — mivel a kapu a városé volt — kimondta a tanácsülés a határozatát: „Ezen saját épületünket az úgynevezett Hatvanyi Kaput elbontás végett... VÁROSUNK CSINOSODÁSÁNAK ÉS A KÖRNYÉK TERÉNEK SZÉPÍTTÉSÉRE által adjuk.”

1898-ban egy öreg egri paraszt kapásember így emlékezett vissza a Hatvani kapu elbontására: „Hát Pyrker azt mondta a városnak: minek ez a régiség? Csak akadályozza a közlekedést. Bontsák le!” — Egyébként ezt követte a többi kapu lebontása is. A városkapuk lebontását pedig követte a még fennálló városfalak letöretése is, — még mind ez Pyrker életében, — bár egyes falszakaszok még később is fennmaradtak.

A Hatvani kapu történetéhez még hozzátartozik, hogy ezt is, akár a többit, strázsa, úgynevezett vártaőr őrizte. Ez kivált fontos volt a török kiűzése után és a kuruc-labanc korszakban, de az egész XVIII. században szoros felügyelet alatt állottak. Nemcsak megvámoltak az érkezőket, de szemmel tartották a távozókat is, — kivált a várban tanyázó katonaszökevényeket, tolvajokat, bűnözőket figyelték, bár azok inkább a városfalak romlásain át oldottak kereket. No, meg hát, ha a magisztrátus úgy ítélkezett, hogy valakit ki kell űzni, ki kell vesszőzni, vagy korbácsolni a városból, azt a hóhér egészen a városkapuig „egzekválta”, onnan azután futhatott a nyomorult, amerre akart, vagy éppen mert”.

Éppen ezért jelkép is volt a városkapu, mely bele is került Egernek a török hódoltság után Fenessy püspök által alkotott városcímerébe is. Tévednek és tévedtek azok, akik városunk régi címerében lévő bástyás-kapus építményt a vár szimbólumaként könyvelték el maguknak. Nem, — az a városkapu szimbóluma volt, — mint oly sok városcímerben hazánkban.