MENÜ

Lama Rita, aki az Irgalmasrendi kórház 1944 október 27-én ért bombatámadás 24 áldozatának egyike volt!

Fiatal volt és szép. Ritának hívták, és ott lakott az Egertől Noszvaj felé vezető út utolsó épületében, melynek két utcai ablaka fölé - az akkori divat szerint - nagy betűkkel volt ráfestve a családi ház neve:

„Itt-hagylak”.

Rita „amerikás magyarok” lánya volt, aki kinn született és nevelkedett az Újvilágban, s ott élt, egészen tizenkilenc éves koráig. 1943-ban jött haza Magyarországra az Egerben élő nagyszüleihez, hogy gyakorolja a magyar beszédet, és közelebbről megismerje azt a földet, ahonnan származik. A fekete hajú, barna szemű lány csakhamar a város fiatalságának kedvence lett. Karcsú, sportos alakjával, feltűnően modern öltözködésével bárhol megjelent, magára vonta az emberek figyelmét. A férfiak - akik történetesen nem a fronton, hanem még, vagy már itthon voltak - körülrajongták, a lányok irigyelték. A fiatal katonatisztek esténként táncolni vitték, napközben pedig lovagolni tanították. Egyenes derékkal, királynői tartásban ülte meg a lovat. Hosszú, fekete haja lobogott a szélben, ahogy végigvágtatott a várállomástól, ki a téglagyár utáni útelágazásig.

Hogy miért pont a negyvenes évek elején, a háború legvadabb éveiben jött Magyarországra...? Máig nem lehet megérteni. Mint ahogy azt sem, hogy egy kis meghűlés miatt miért választotta a kórházat a háziorvosi kezelés, s a nagyszülői gondoskodás helyett.(igazság az ,hogy vakbél műtéte volt és a sebész főorvos vőlegénye marasztalta a kórházban, vesztére! „F. P.”) Lehet, hogy gyorsabb gyógyulást remélt a különszoba steril falai között, s nagyobb biztonságot az épület tetejére festett - nemzetközi egyezményben védettséget biztosító - hatalmas vöröskereszt alatt.

Egert valami csoda folytán, mind az ideig elkerülték az ellenséges légitámadások. (nem igaz, mert előtte az egri vasutat is bombázta az amerikai légierő! „F P.”) A debreceni, budapesti, miskolci bombázások szörnyűségeit itt csupán hírből ismerték. S az ember már csak olyan, míg közvetlen nem érinti a baj, addig naivul hisz annak elkerülhetőségében. S az egriek hittek a csodákban, de legfőképpen bíztak a környező hegyekből alászálló októberi ködben, ami ráborulva a völgyben meghúzódó városra, jótékonyan eltakarta azt, a magasban szálló repülők elől.

Ám 1944. október 27-én, mikor orosz gépek bombázták Egert, nem volt köd a város felett. Az emberek rémülten rohantak ki házaikból, s dermedten nézték a városra hulló bombákat. Azok pedig úgy érték a kórházat, mintha a célpont egyenesen a tetőre festett hatalmas vöröskereszt lett volna. Hatásukra az épület patakparti része kártyavárként omlott össze, maga alá temetve orvosokat, ápolókat, betegeket, köztük a fekete hajú Ritát is.

Mire a mentési munkák befejeződtek, huszonnégy holttest feküdt egymás mellé kiterítve a patakpart zöld gyepére.(ez nem igaz, mert rögtön koporsókba tették, illetve volt egy halottas szoba, ahová a halottakat és a megtalált testrészeket gyűjtötték „F. P.”). Köztük volt a szép, amerikai lány is, hófehérre őszült hajjal.

Az orvosok és a mentési munkában résztvevők elmondása szerint a lány még órákig élt a romok alatt, két gerenda közé szorulva. A ráboruló sötétségben, teljes mozdulatlanságban, a fölé tornyosuló kőtömeg alatt, mielőtt a levegője elfogyott és ő megfulladt volna, beleőrült és megőszült iszonyú helyzetének a tudatába.

A kis hadnagy, aki lovagolni tanította, ott segédkezett a romok eltakarításánál, a sebesültek és áldozatok felkutatásánál. Ő fogta le a halott Rita szemét, s tette egymásba azokat a kezeket, amiknek melegét pár nap előtt még saját tenyerében érezte.(ez nem igaz, mert a fényképek tanulsága szerint a sebész főorvos vőlegénye tette ezt! „F. P.”)

A tengerentúlról jött lány, azóta ott pihen az egri Kisasszony temetői fák alatt. Sírját elmosta az idő, de a volt Irgalmas kórház falán elhelyezett márványtábla az ő emlékét is idézi.( a sírját lefényképeztem, ott van a kisasszony temetőben, amit a közeli rokonsága készítetett el! „F. P.”) A hivatalos nyilvántartásban a huszonnégy név között ő, az amerikai Lama Rita, a városszéli „Itt-hagylak” vendége, aki húsz éves volt, varázsosan szép, aki szerette az életet, s eljött a gazdag, biztonságos Újvilágból, hogy soha többé ne hagyja itt azt a földet, ahonnan származik!

Ollózva és a tényeknek megfelelően javítva B.Czeller Mária 1995.november 3-án, a Megyei Hírlapban megjelent írását! F.P.

Fotó Lama Ritáról és a vőlegényéről dr. Lengyel Györgyről, aki a kórház sebész főorvosa volt!

Írta: Farkas Péter

 

Asztali nézet