Az első egri postaállomás 1550-ben

Írás, 1958. február 18-án!

Az elmúlt december 19-én volt 407 esztendeje, hogy Egerben megkezdte működését az első postaállomás. Úgy hisszük, hogy érdekelni fogja olvasóinkat, ha ismertetjük az idevágó érdekes adatokat, — hozzájárulván ezzel is az egri vár történetének teljességéhez. Budavárának 1541-beIi török elfoglalása után egyre nagyobb jelentőséggel bírt Magyarország északi végvárvonala, s abban is főleg Eger. Igen helyesen állapította meg egy kutatónk tanulmányában: „Eger többé nem a püspök magánérdekeltsége, Buda eleste utón a maradék királyság sarokpontja lett. Vele áll, vagy vész egész Felső-Magyarország.” Miután a török hódítás elérte a Duna-Tisza közének északi részeit is. Eger fontos genopolitikai kulcshelyzete még az idegen uralkodó előtt is nyilvánvalóvá vált. Felvidék tövében feküdvén, a bányavárosok védelmében csak rá lehet komolyan számítani. Nem utolsó sorban pedig Pécsből és Pozsonyból errefelé vezet a legrövidebb út Erdélybe. 1548-ban végre rátermett ember, Dobó István került várnagyul Egerbe. Dobó nyomban megkezdte a vár jövedelmének behajtását, megindította a vár felszerelési és javítási munkálatait. A munka sürgős volt, mert a török terjeszkedése lassan már elérte Eger vára körzetét is, hiszen már 1548-ban azt írja Bécsbe, hogy a törökök „Kerecsényig” Kerecsendig merészkedtek. 1550-ben igen élénk élet pezsgett a várban. Az erődítési munkálatokon már a külföldi (olasz, német) szakemberek, munkavezetőknek, szakmunkásoknak, palléroknak, ácsoknak egész sora munkálkodott, a környék jobbágysága pedig robotolt. A drégelypalánki, nógrádi és hatvani váraknak eleste után, 1550 szeptemberében, októberében Dobó hirtelen gyorsasággal Szolnok várát is megerősítette, — hiszen Szolnok Eger elővárát képezte. Helyesen írják Soós-Szántóék: „A végvár katonai feladatai szükségessé tették az állandó hírszerzést. Dobó még idejében megszervezte felderítő hálózatát.” Dobónak a birtokába jutott fontos katonai adatokat természetesen közölnie kellett felettes szerveivel Bécsben, Pozsonyban. Emellett viszont Bécsnek és Pozsonynak állandó kapcsolatot kellett tartania Egerrel, mint „Felső-Magyarország kulcsá”-val. 1550 végéig az Eger—Pozsony —Bécs közötti levélváltások továbbítására alkalmi futárok szolgáltak, mely rendszer azonban természetesen a katonai helyzet kiéleződése folytán a megnövekedett levéltovábbítási igényeket már nem volt képes kielégíteni. Ezért felsőbb kezdeményezés folytán, a kancellárián keresztül felállították a rendkívül jelentős Eger—Pozsony—Bécs postajáratot, melyre vonatkozó fontos, latin nyelvű okmánymásolatot az Egri Állami Levéltár iratanyagában sikerült megtalálnunk. Éme okmány szerint „1550 dec. 19-én megkezdte a posta működését Bécs felé” Egerből. Pontosan ismerjük a postajárat útvonalát, illetve a közbeeső postaállomásokat is: Eger—Pétervására (3 mérföld), Pétervására—Losonc (5 mérföld), Losonc—Lámb (4 mérföld), Lámb—Frauenmark (4 mérföld), Frauenmark—Sz. Benedek (3 mérföld), Sz. Benedek—Nyitra (4 mérföld), Nyitra—Schinta (3 mérföld), Schinta—Wárperg (3 mérföld), Wárperg—Pozsony (3 m érföld), Pozsony—Bécs. Az útvonal hűen kifejezi azt a célt, hogy a lehető legrövidebb és legbiztonságosabb úton érjen, célba a levelet vivő postalegény. Az útvonal nem túl messze a törökök által elfoglalt területtől, hegyvonulatoktól védetten futott, útba ejtve a fontos füleki és losonci várakat is. Hogy kellően értékelni tudják az olvasók eme eseményt, meg kell említenünk, hogy az első egri postajárat országos vonatkozásban, időrendi sorrendben mintegy harmadiknak került megszervezésre. Az első postajáratot 1527 vége felé szervezték meg Bécs és Buda között. Ez ugyan a változó hadiesemények folytán megszakításokat szenvedett, de Komáromig, Esztergomig és Győrig folyamatosan fennállott. A második Bécsből az ország akkori fővárosába, Pozsonyba vitte a postát, s melynek eredete 1530 óta beigazolhatóan szakadatlanul működött. Ezekhez csatlakozott, a nem megvetendő harmadik helyre, az. egri postajárat, mely, mint látni fogjuk, 1550 december 19-től 1552 szeptember 11. körülig, a nagy török ostromig működött. Mint röviden már említettem, — mielőtt e postaszolgálatot felállították volna, Ege r —Pozsony—Bécs között a levéltovábbítást a helytartótanácsi, kamarai futárok, mint nem postához tartozók, illetve a pozsonyi postamester postafutárai bonyolították le. Ezekhez járultak még a vármegyék, a városnak, a püspöknek és a káptalannak alkalmi futárai. Mivel ilyen bizonytalan összeköttetéssel nem lehetett fenntartani a kellő postai kapcsolatot, Eger és az ország fővárosai között létesítették e fontos postaszolgálatot, mely különben hosszúság tekintetében első volt addig Magyarországon. Érdekes lesz vázolni az olvasók előtt, hogy milyen is volt e posta működése, mert ezt is ismerjük az 1535-ös első posta rendtartásról. Eszerint a leveleket a postamester viaszos vászonba tekercselve bőrtáskába, bőrzsákba helyezve, lezártan adta a postafutár, a postalegény kezébe. Menet közben a legszigorúbban tilos volt a lezárt bőrtáskát bárkinek is kinyitnia. Az ellenőrzést szolgálta az, hogy un. „óralevelet”-et, azaz postacédulát is adott a postafutárnak, melyen az indítás helye és időpontján kívül fel volt tüntetve a rendeltetési állomás is. A mikor a futár célba ért, ott rájegyezték a postacédulára az érkezés időpontját és igazolásul visszaküldték a feladó állomásnak. A postafutárnak állandóan készenlétben kellett várakoznia, s az átvett postát mérföldenként (7420 méter) 75 perc alatt kellett szállítania. Ha a levélre az udvar, a helytartó, a kamara, vagy a katonai kapitányság a „Gyorsan” feljegyzést alkalmazta, akkor ugyanezt az utat 1 óra alatt kellett megtennie. Hogy azonban a postát agyon ne terheljék, a rendelkezés 10-ik pontja kifejezetten előírta, hogy „csak valódi szükség esetén” vegyék igénybe. — Postafutára a következő postaállomáson vagy lovat váltott és folytatta útját, — vagy pedig ott átadta a postatáskát a következő legénynek, aki azt tovább vitte. Természetesen e postajárat bevezetésével, más irányban továbbra is az alkalmi futár jött számításba, de elsősorban a fontos irányban már rendezetté és meglehetősen pontossá vált a levelezés továbbítása. Mivel az első magyarországi, és így az első egri postajáratot is elsősorban katonai szempontból létesítették és tartották fenn, ennél fogva elsősorban a katonaság és az állami szervek szolgálatában állott. Azonban természetesen borravalóért, jó pénzért, magánszemélyek is igénybe vették már kezdettől fogva. Nem lehet vitás, hogy az egri vár építésén itt dolgozó nagyszámú külföldi (olasz, német) szakember is az újonnan létesült posta segítségével tartotta fenn kapcsolatát családjával, hazájával, mert hiszen Becsből már akkor is Európa minden részébe járt a posta. Ez azért is említést érdemel, mert az első egri postaállomás minden bizonnyal az országban az elsők között volt, mely magánszemélyek részéről külföld felé is nagyobb forgalmat bonyolított le, A „postálkodás”sal járó terhek javarésze természetesen a postafutárok nyakába szakadt, akiknek dacolniuk kellett a nehéz hegyi terep, a hihetetlenül rossz középkori útviszonyok és az időjárás szélsőséges ingadozásainak mostohaságával. Az első egri postaállomást, ill. járatot Paár Péter pozsonyi postamester tartotta fenn, aki később (1558) a legmagasabb rangú magyar postás: „.Magyarország postamestere” lett. A kutatások során azt is sikerült tisztáznunk, hogy az első egri postaállomáson, a postajáratot fenntartó Paár Péter testvére, Paár Kristóf és egy másik rokona, Paár Pál működött. Az a veszély, melyet a hadi helyzet, a török hadsereg terjeszkedő hadmozdulatai je­lentettek, egyenesen életét veszélyeztették nem csak a levélkötegeket szállító postásnál, de magának a postaállomás vezetőjének is. Hogy ez a veszély nem volt lekicsinylendő az megmutatkozik abból a levélből is, melyet 8 nappal a postajárat megindulása után ír Dobó: „...tegnap a törökök Pétervásáráig törtek be,... ugyanott, a kastélyt is ostromolták...” Mint láttuk, Pétervására volt az első postaállomás Eger után, — elképzelhető tehát az a veszély, melynek a közlekedő postások ki voltak téve. Hat nappal az ostrom előtt Mekcsey másodkapitány így ír nővérének: „...mint a verő ártány, minden nap fejünkre várjuk a sulykot, mert immár Szolnokot is megadták az árulók. Immár rajtunk a szer,... mert ezt nekem hidd el: ez az utolsó levelem,..” És ebben az elszigeteltségben, ahol talpig katonának kellett lenni, éltek, működtek az első egri postások, — mert hiszen rájuk is vonatkoznak Mekcsey szavai. Hogy valóban így volt, bizonyítja a további levéltári kutatás is. Megállapítottuk, hogy Paár Pál egri postást a törökök elfogták, a hidegben teljesen meztelenre vetkeztették és sorsa már szinte meg volt pecsételve, mikor hirtelen a közeli folyóba (Eger?) ugrott és a vízben és víz alatt úszva mentette meg életét, sőt a szóbeli üzenetet is rendeltetési helyére juttatta. Az utolsó kitételek azt bizonyítják, hogy közvetlenül az ostrom elölt indulhatott utolsó útjára Paár Pál és ekkor már levelet sem igen mertek kezére bízni, hátha török kézre kerül, ezért csak üzenetet vitt. Bátor tettéért és az elszenvedett károkért 1554-ben 40 forint kárpótlást, illetve jutalmat kapott. Paár Kristóf, a másik egri postás pedig életét is vesztette, megölték. Egyébként a postaállomáshoz tartozó összes lovakat, a teljes postai felszerelést és mindent, ami a postaszolgálat fenntartásához szükséges, — valószínűleg a vár körüljárását közvetlenül megelőző utolsó postajárat alkalmával, — a, törökök elrabolták. (Teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a sikertelen török ostrom után nem újították fel az egri postát, hanem 1552—53-ban megszervezték a Pozsony—Kassa között húzódó járatot.) Mint láthattuk, az első egri postaállomás, mely országos vonatkozásban is párját ritkítja, igen fontos és jelentős szerepet töltött be a vár építésének és berendezésének megszervezésében, a katonai és állami szervekkel való gyors és pontos kapcsolat kiépítésében: Tárgyilagosan ítéljük meg a szerepét, amikor azt állítjuk, hogy éppen a várnak Dobó alatt való kiépítésének, a védelem megszervezésének oly fontos két éve alatt (1550. dec. 19. — 1552. szept. 11. kerül) az első egri postajárat jelentős mértékben járult hozzá a török fölött aratott győzelembe. Igen helyesen járt tehát el a Magyar Posta vezérigazgatóság, amikor a helyi műemléki és történelmi emlékeket ápoló társadalmi szervek támogatásával előterjesztett kérésünkre, az 1958-as esztendőben megrendezendő „Hírközlési Hét” során ünnepélyes keretek között emléktáblát leplez el az egri megyei postahivatal utcai frontján, — hogy ezzel is emlékeztessen mindenkit a történelmi múlt egy újonnan feltárt jelentős eseményére.