Édesapja köztiszteletben álló ügyvéd volt, talán az egyik leghíresebb büntetőjogász. Nem szerette az igazságtalanságot. 1944 márciusában kiállt a zsidók mellett, amikor bejöttek az oroszok, akkor a kulákokat védte. Segített mindenkin, akin tudott. Emiatt aztán a kommunista rendszer szemében nem volt kedvelt ember. Jellemző volt rá, hogy az ötvenes évek elején, a legsötétebb diktatúrában is járata György fiát hittanra.
Édesapja 1956-ban, bár már nagyon beteg volt akkor, beválasztották a fogolyszabadító bizottságba, melynek feladata volt a politikai foglyok szabadon bocsájtása. Ezért aztán a forradalom leverése után elővették, bár jogerősen nem ítélték el, viszont Kistarcsára internálták. Végül az egri börtönbe zárták és rossz egészségi állapota miatt felmentették.1962- ben 49 éves korában meghalt.
Ringelhann György 1952-ben kezdte az úszó sportot, versenyeken eredményesen szerepelt. Sportolóként végig az élvonalbeli egri pólócsapatban játszott, az Universiadén 1959-ben Torinóban ezüstérmes, 1961-ben Szófiában bronzérmes volt. Úszásban is nyert ifjúsági bajnoki érmeket. Az egri OB-I- es vízilabda csapatnak 13 évig volt tagja.
Apja „ellenforradalmár” volt, így hiába felvételizett Debrecenbe az orvosi egyetemre, nem vették fel. Ezek után az egri Hajtóműgyárban dolgozott, ahonnan szorgalmas munkája alapján a párttitkár ajánlására felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetemre. Mikor édesapja meghalt másodéves orvostanhallgató volt, 3 iskolás-korú húga volt, nehezen éltek.
Egyetemi tanulmányai alatt hívták a Fradiba és a Honvédbe is vízilabdázni, de hűséges volt és Egerben maradt az Egri Dózsa szakosztály színeiben játszott.
1966-ban általános orvosi diplomát szerzett, Az egyetem után fertőző osztályon kezdett el dolgozni, ahol azt ígérték, hogy gyerekorvosként tud praktizálni, de nem így lett. Először a véradóban, utána a háziorvosi körzetben dolgozott. Egy év után került Egerbe a Markhot Ferenc Kórház Gyermek Osztályára dolgozni. 1970-ben Csecsemő és gyermekgyógyászatból szakvizsgázott és a ranglétra valamennyi fokát megjárva az osztály másod főorvosa lett. 1984-ben.” Kiváló munkáért” miniszteri kitüntetésben részesült. 1972-74-ben szakosztályvezetői feladatokat látott el az ESE vízilabda-szakosztályánál.1975-1980 között a UNESCO szervezésében Afrikában, Nigériában dolgozott gyermekorvosként.
Nagy változást jelentett életében amikor 1990-ben Eger polgármesterévé választották pedig egy pártnak sem volt tagja. E feladattal felhagyni kényszerült szeretett gyermekorvosi pályafutását. Két cikluson át szolgálta az egrieket. Lelkesen, mindig szakértők bevonásával, nagyon sokat dolgozott.. Saját bevallása szerint, sok szempontból úttörő munkát végeztek, eredmény és kudarc egyaránt kísérte munkájukat. A város első szabadon választott vezetőjeként kiemelkedő szerepe volt az önkormányzatiság megteremtésében, a sportélet fejlesztésében. . Az általa vezetett testület alkotta meg Egerben a demokratikus önkormányzatiságot és magát az önkormányzatot, mint intézményt. Körültekintő munkájának, s együttműködési készségének nagy szerepe volt abban, hogy Egerben kezdték el és vezényelték le elsőként a korábban elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását.
Szélesítette Eger testvérvárosi kapcsolatrendszerét, előkészítette a Bitskey Aladár Uszoda megépítését, a K2-es út és felüljáró beruházást. Polgármestersége alatt létrejött az Idősek Berva-völgyi Otthona, valamint megépült a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, megalapította az Egri Ipari Parkot, végrehajtotta a szennyvíztelep rekonstrukcióját.
Számos kitüntetésben is részesült: megkapta 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a Heves Megyei Önkormányzat által alapított Dr.Jakab István emlékgyűrűt, 1998-ban Eger város díszpolgárává választották, 2013-ban Pro Agria életműdíjban részesült. Egri Csillagok Sétányán a negyedik díszkövet dr. Ringelhann György nevével 2019.szeptember 28-án avatták az Érsek utcában. 2022-ben a Bitskey Aladár Uszoda falán Rostás Bea Piros szobrászművész által készített bronz emléktáblát avattak dr. Ringelhann György képével. A török minaretnél teret neveztek el róla.

Az összes reakció:
303Endre Abkarovits, Tamás Tóth és további 301 ember