Gárdonyi Géza halála és búcsúztatása
Gárdonyi Gézát 1922. október 30-án (vasárnapról-hétfőre virradóan) hajnali 1-órakor vagy más forrás szerint fél 3 órakor érte a halál saját egri otthonában, az 1912-től Gárdonyi Géza névre keresztelt utcában. Az Egri Népújság így ír a tragédiáról: „Ismét gyászol a nemzet. Legnagyobb íróját, szellemi kincsének egyik legnagyobb letéteményesét, kultúrájának egyik legbőségesebb forrását veszítette el. Gárdonyi Géza meghalt!” Eger és Magyarország köztiszteletben álló, elismert írója volt ő, akinek halálhíre lesújtotta, nem csak a régóta lakhelyéül szolgáló várost, hanem az egész nemzetet is. Az alábbiakban az egri megemlékezés bemutatása a célom.
Hiába titkolta, hogy beteg (a Budapesti Hírlap tudósítása szerint Gárdonyit megvizsgálta az egri főorvos, dr. Glósz Kálmán aki az írót szív-, máj-, és vese problémákkal diagnosztizálta), állapota hamar szembetűnő módon rosszabbodott. A doktor intenzív gyógykezelést javasolt a számára, de a beteg csak akkor szánta rá magát, a családja és a barátai noszogatására, mikor már egészségügyi állapota mindinkább leromlott, amelyet maga is érzékelt. Október utolsó péntekjén kellett volna Budapestre utaznia gyógykezelés céljából, de végül mégsem tudta rászánni magát, holott az illetékes hatóságok és barátai igyekeztek megteremteni számára a legmegfelelőbb kényelmet az utazáshoz. Vendégei is hamar észrevehették egyre romló állapotát. Fiának Gárdonyi Józsefnek azt mondta, hogy olykor sétát tesz a kertben, de ez valószínűleg nem volt igaz, ezzel inkább őt nyugtatta, és igyekezett titkolni betegségét előtte. Október 14-én már nem szállt ki az ágyából, hozzá érkező vendégeit jó kedéllyel, tréfálkozóan fogadta betegsége dacára. De nem volt ez szokatlan tőle, máskor is előfordult, hogy sokat feküdt, íróasztalával szembeni díványán fekve olvasott.. Október 24-én még hegedűn a Darumadár fönn a légben hazafelé szálldogál c. dalt játszotta, de gyenge testét hamar kifárasztotta a muzsikálás.
Utolsó napló bejegyzését október 1922. október 13-án ejtette meg, amely egy rövid és tömör, lényegre törő iromány: „Csepergős. Feküdtem.” Az írást nem hagyta abba, utolsó regényén melynek címe Bibi, nap mint nap dolgozott, egy két oldalt írt hozzá naponta. Élete utolsó napján elvesztette a látását, régi szokásához híven, ugyan segítséggel (meggyújtották neki), de pipára gyújtott. Édesanyja (aki ekkor már 82 éves volt) szóvá is tette káros szokásának művelését, melyre Gárdonyi válasza sejtette az író belenyugvását elkerülhetetlen sorsába: „Ugyan ne pipálj már. Legalább addig, míg beteg vagy. Az is csak ront rajtad. - Nézze édesanyám. Inkább élek én egy hétig, de jól, mint két hétig, de rosszul.” Vakságát tetézte, hogy képzelődött is, érezte, hogy hamarosan véget ér földi pályafutása: „Biztosan válik már a lélek a testtől.” - mondta egy alkalommal, mikor egy hozzá érkező látogatóval való beszélgetése során többízben olyan alakokat és tárgyakat látott, akik és amelyek nem voltak jelen, de hiszen ő ekkor már nem is látott, csupán képzelete szüleményei voltak a látni vélt foszlányok. Gárdonyi József leirata szerint Gárdonyi az egészségügyi állapotának rohamléptű romlása zajlott.
Élete utolsó estéjéhez ért, „Jó éjszakát kedveseim” - köszönt el forró szeretettel szűk családi körben, valamint szokásához híven megcsókolta szeretteit, mikor éjféltájt járt az óra. Az elmúlás gondolatával sokadszorra találkozott már ekkora, élete nehéz, nélkülözéssel, szomorúsággal telt szakaszaiban, ennek ellenére a halált nem emlegette, így tért nyugovóra immáron utoljára, 59 éves korában. Az elhunyt írót nyugodt, kedves mosollyal az arcán találták meg, holttestét még aznap, október 30-án, este 6 órakor átvitték a Líceum dísztermébe.
- október 31-én délelőtt a Líceum dísztermében ravatalozták föl, ennek okán több ezren látogatták meg az épületet, az ide érkezőket délután engedték be, hogy leróhassák tiszteletüket. Teste érckoporsóban (bronz) feküdt „leólomozva”, azért „mert családjának meghagyta, hogy halotti maszkot, fényképet, vagy rajzot ne készítsenek róla.”Körülötte nyolc gyertya gyúlt lángra. A ravatal virágdíszei Szmrecsányi Lajos egri érsek virágkertészetéből származtak. A ravatal jobb oldalára került Eger városának piros-kék szalagos koszorúja. Emellett koszorút helyezett el még: a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy-Társaság, a Petőfi-Társaság, a Magyarországi Újságírók Egyesülete, az „Otthon” Írók és Hírlapírók Köre, a Magyar Nemzeti Szövetség, Budapest székesfőváros közönsége, a Nemzeti Színház, az egri helyőrség tisztikara, a Nép, az Élet, a Pesti Hírlap, az Egri Műkedvelők Köre és még sokan mások.
Még a délelőtt folyamán a város értekezletet tartott a neves író végső nyughelyének kiválasztására. Dr. Torday Ányos indítványozta, hogy a várban kapjon díszsírhelyet. Végül a Bebek-bástyát választották ki, ahonnan rálátni a Gárdonyi-házra. Délben városszerte megjelentek a gyászkeretes plakátok, amelyek a temetésre invitáltak mindenkit.
Akik a helyszínen nem képviseltették magukat, távirat formájában biztosították részvétükről a Gárdonyi családot és Eger városát. Részvéttáviratot küldött például Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István miniszterelnök, Dr. Kupcsay Felicián miniszteri tanácsos a kormány nevében, és még megannyian magánszemélyek, intézmények. Bródy Sándor, Gárdonyi régi barátja táviratában Dr. Setét Sándort bízta meg, hogy tegyen helyette virágot szeretett barátjának koporsójára. Bródy ekkoriban szanatóriumban feküdt, ezért sem tudott megjelenni a temetésen.
Sírhelyét a délután folyamán Harkabusz László áldotta meg. A ravatalon elhelyezték a koszorúkat. Gárdonyi Géza temetése, ravatalánál Kosztolányi Dezső mondta a búcsúztatót
Az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: „Csak a teste”
Forrás: A múltnak kútja. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézetének ismeretterjesztő történelmi blogja. Besenyei Dávid
