RÁKÓCZI ZSIGMOND

1544-ben született. Apja Rákóczi János Zemplén megyei köznemes, alispán, Csicsva várnagya, a reformáció lelkes híve. Testvárbátyja Fe- renc, közéleti pályája hasonló körben futott, az alispánságig vitte.

Rákóczi Zsigmond a hagyomány szerint Perényi Gábor udvarában Sárospatakon volt apród, majd 1567-től Egerben szolgált. Ez utóbbi csaknem bizonyosra vehető, mivel 1572-ben több éves katonai szolgá- lata jutalmául kért Bódy Menyhérttel és más katonatársaival birtok- adományt, és kérvényét Ungnád Kristóf továbbította. Pályájának egyen- getője a nagybátyja, Rákóczi György szatmári lovaskapitány volt. Rá- kóczi Zsigmond ott volt 1573-tól a Kálló alatti táborban a várépítkezést biztosító seregben, ahol Csapi Kristóffal életre szóló barátságot kötött. Részese volt Bekes Gáspár erdélyi hadjáratának is, Balassi Bálinttal egy seregben (1575). 1580-as évek elején Szendrőn vállalt katonai szol- gálatot, 1583-ban még a magyar lovasság kapitányaként szolgált itt, 1584-ben nevezték ki Szendrő főkapitányává, tisztségét három évre vál- lalta.

Szendrői tisztségében kezdte meg igen céltudatosan a vagyon gyarapí- tást, kincstári zálogbirtokok vásárlását. 1583-ban Szerencs uradalmát vette zálogba, s itt a következő években Stella Kristóf építész közre- működésével a várkastély megerősítésének munkájába kezdett. A csa- ládi rezidenciája ettől kezdve haláláig Szerencs vára volt. 1584-ben még Hernádnémeti és Bass (prédium) zálogbirtokhoz jutott. 1588 év első fe- lében Ferenc testvérével közösen övé már Meggyaszó zálogbirtoka.

1586-ban Rákóczi Zsigmondot Munkács vára uradalmának, a tornai vár uradalmának, a Szepes megyei lednici uradalomnak elszámolási kötelezettség nélküli tejhatalmú kezelőjévé tette Mágóchy Gáspár, ami- kor végrendeletileg András testvére Gáspár és Ferenc unokáinak gyám- jául kinevezte. S Mágóchy 1587. április 7-i halálával az óriási vagyon minden gondja és öröme Rákóczi Zsigmondra szállt; ekkor még Szend- ron parancsnokolt. Rákóczit kinevezték Torna megye főispánjává 1587 tavaszán. s megválva Szendrőtől ekkor merült fel először bécsi udvari körökben egri főkapitányi kinevezésének a gondolata.

Rákóczi Egerben

1588. januárjában a magyar országgyűlés beválasztotta Rákóczi Zsigmondot a magyar várakat felülvizsgáló bizottságba. Márciusban Ernő főherceg felkérte az egri főkapitányi és provizori udvarbírói tiszt- ség elvállalására. Aprilis 26-án átvette a vár gazdasági vezetését. Fő- kapitányságába június 29-én iktatták be. A kirendelt bizottság tagjai: Ferdinánd Nogarola, Felső-Magyarország főkapitánya, Csapi Kristóf Kálló főkapitánya, Hoffman György szepesi kamara tanácsos, Franz

Ulrik Rothuet mustramester, Fabian Heumann hadiszertáros, Chistoforo Stella építész. Adminisztratív hibák következtében csak augusztus 28-án nevezték ki Heves és Borsod megyék főispánjává. Ugyanekkor kapott bárói címet is. Hevesi alispánja Dersy Gáspár volt.

Katonai helyettese Balásdeák István lovassági kapitány; a német csapatok kapitánya Zakarias Lang volt. A vár állandó őrségének a létszámát 150 magyar lovassal gyarapította. A puskás német lovasok 50 fős létszámának viszont a csökkentésére törekedett, de sikertelenül. A keze alatt szolgált Rákóczi György fia, Lajos és Balassi Bálint öccse, Ferenc.

Parancsnoklásának mindjárt a kezdetén jelentős katonai gyözel- met könyvelhetett el, amelyet 1588. októberében Szikszón vívtak a há- romszoros túlerőben levő török ellen. A csata sorsát Balásdeák István lovasrohama döntötte el.

Rákóczinak kezdetben nem volt udvarbírája. Úgy tűnik, hogy ősz- től tárgyaltak erről a Szepesi Kamarával, és Basó Farkast bizták meg az ajánlásra. Ekkor Rákóczi az tervezte, hogy a vár egész uradalmát (jövedelmét) kibéreli, de ebbe az Udvar nem egyezett bele; másfél év múlva a provizora lemondott. Főkapitánysága harmadik évében nem talált megfelelő udvarbírót, de nem volt tétlen: a sajátjából előlegezve visszaváltotta az egri vár elzálogosított birtokait. Rákóczi, aki ÉK-Ma- gyarország egyik legnagyobb szőlőbirtokosa volt már, új alapokra he- lyezte az egri serfőzést (addig mindössze néhány évig, 1578-tól kezdő- dőleg, működött az egri vár serfőzdéje). Új serfőzőház építésére is volt gondja, s Eger elestéig ez is folyamatosan üzemelt. - Az írnokok, deá- kok nevei közül megemlítjük Siroki Pétert, személyi titkárát.

A vár átépítése ismét nagy erővel folytatódott. Végre elkészült a külső vár ÉK-i füles bástyája is, és a belső vár mindkét keleti bás- tyája. Befejezték a Földbástya palánkfülekkel való kiegészítését, amely a vár nyugati oldala korszerűsítésének a részét képezte. A városfal épí- tése csaknem befejeződött (egyetlen bástya építése maradt csak hátra). Noszvajon az egyik nemesi kuriát (talán a Fügediékét) megerődítette és állandó őrséget helyezett ide, hogy a Diósgyőr felé vezető utat biz- tosítsák. Építésze Christoforo Stella, 1590-ben Szendrőre tette át a szék- helyét és onnan járt Egerbe, Munkácsra stb. az építéseket ellenőrizni.

Rákóczi a reformáció nagy pártfogója volt. Éppen egri éveiben nyomtatták ki Vizsolyon a saját (illetve gyámfiai) telkén és házában Károli Gáspár teljes magyar bibliafordítását. Ekkor tanult a költségén a wittenbergi egyetemen Sárközi Dohi Bálint, akit 1591-ben tanulmányai befejeztével az egri ref. iskola rektori székébe neveztek ki. Gondja volt a noszvaji ref. iskolára is.

1588-ban nősült meg; gyámfiainak édesanyját, Mágóchy András öz- vegyét (Alaghy Juditot) vette feleségül, aki leánygyermekkel (Erzsébet) ajándékozta meg, majd csakhamar megbetegedett.

1589-ben megegyezett az Alaghy rokonsággal; a legjelentősebb bir- tok, amelyhez hozzájutott. a tokaj-hegyaljai Mád volt. 1590-ben meg- kapta Kecskemét részét, 1591-ben zálogbirtokként Mezőzombort.

Amikor 1591-ben április végén a vár kulcsait jelképesen átnyúj- totta Nogarola grófnak, Felső-Magyarország főkapitányának, sietve együtt el is távozott vele május elején, nem volt hajlandó bevárni utódja, a betegeskedő Prépostvári Bálint érkezését. Feleségével az ő igen rossz egészségi állapota miatt egyenesen a lengyelországi Sandomierzbe uta- zott, ahol a híres Szent Lélek Kórházban reméltek gyógyulást, s innen levelezett tovább a Szepesi Kamarával és a császári udvarral. Három hét

elmúltával felesége betegsége válságosra fordult. Ekkor Krakkóból hoza- tott orvost, de ó sem tudott a bajon segíteni.

Egyéves gyászidő leteltével, 1592-ben újra nősült. Erdélyi közép- birtokos, Gerendi János tordai főispán lányát, Annát vette feleségül, akitől három fia született: György. Zsigmond és Pál. A közélettől nem vonult vissza. 1593-ban Fülek, Szabadka és Szécsény visszafoglalásában részt vett. 1594-ben Turánál a törökök felett aratott nagy győzelemnek is részese. 1596-ban ott volt Hatvan visszafoglalásánál, a mezőkereszte- si csatában nem volt jelen. Rezidenciája a szerencsi várkastély, de fő- leg az építkezések miatt sokszor utazott Munkácsra. Mivel 1595 óta Ónod várának uradalma is zálogként a kezén volt, ott is gyakran meg- fordult. 1595-től a királyi tanács tagja.

1596-ban második feleségét is elvesztette. Egyéves gyászidő eltel- tével, 1597-ben harmadszor is megnősült, az 1593. körül elhunyt Csapi Kristóf özvegyét, Thelegdy Borbálát vette feleségül. Töle gyermeke nem született, de mostoha gyermeke gyámjaként megszerezte Eszeny és Parno uradalmainak a jövedelmét, kiváltva a kincstár kezéből. Ezután a vagyon- gyarapítás újabb nagy korszaka következett. 1598-ben a szendrői vár tarto- zékaiból három falut kapott meg zálogként (a törökellenes hadjáratok részére Miksa főhercegnek adott kölcsönök fejében). 1599-ben Tarcal zálogként való megszerzésével a hegyaljai bortermelés nagyobb része már a kezén volt. 1601-ben a szendrői uradalom nagyobbik felét bérel- te már (Gömör, Edelény, Pelsőc, Sáp, Visnyó, Vámos, Pálpátfalva, Ar- nót). 1601-ben Janus osztrogi hercegtől megvásárolta a makovicai ura- dalmat, Zboró várközponttal. Itt Sáros megyében, a lengyel határ men- tén politikai szempontból eszményi helyen szerzett birtokot, amely már örökös tulajdonába került.

1598 őszén Basta hadseregének magyar katonái felett parancsnokolt. 1599-ben Forgách Zsigmonddal együtt a Felső-Részek hadfogadó bizott- ságának a vezetője. A Magóchy fiúk gyámságának feloldásával Torna megye főispánságát elvesztette, a borsodival kárpótolták. 1601-ben az eperjesi helytartói törvényszék tagja.

A XVII. század legelején a királyi udvar részéről megindított, a magyar arisztokrácia vagyonának megszerzése céljából koholt koncep- ciós perek ellene sikertelenek maradtak. Mégis 1602-1605 között a poli- tikai, katonai élettől visszavonult, 1604-ben még az országgyűlésre sem ment el.

1604 végén találkozott Bocskayval Kassán, ezt követően Csáky Ist- vánnal, Erdély volt főkapitányával együtt közvetítő szerepet vállalt Bocskay és Basta között. Majd 1605 áprilisában Homonnay Bálinttal és Barcsai Jánossal Báthory István országbíróhoz utazott egyezség kötés- re. Még a tavasz folyamán Bocskay őt és Csáky Istvánt magával vitte Erdélybe. Úgy tűnik, hogy Csáky Bocskaynak a katonai helyettese, Rákóczinak pedig igazgatási szerepet szánt. Csáky 1605 szeptemberi halálával a rendek Bocskay kívánságára Rákóczi Zsigmondot Erdély kormányzójává választották.

Kormányzói szerepében adminisztratív jellegű munkát végez kato- nai vállalkozásokban is (az utolsó Habsburg kézen levő vár, Déva bevé- telénél, a tatár hordák megfékezésénél stb.). A számára idegen környe- zetben feltalálja magát. A fejedelem akaratát óvatosan, de mindenben érvényesíti.

Bocskay váratlan halála után az országgyűlés, Bocskay végrendel- kezése ellenére nem Homonnay Bálintot, hanem Rákóczi Zsigmondot

választotta meg Erdély fejedelmévé 1607. február 12-én. A török Ho- monnayt támogatta. Megvesztegetéssel kivakartatták a török követtel Homonnay nevét a magával hozott atnamé-ból és Rákóczit íratták a helyére. (A török követet ezután kivégezték.)

Rákóczi Zsigmond helyzete kezdettől fogva ingatag maradt. A haj- duk felkelése (török támogatással) vezetett végül is a lemondásához: 1608. március 5-én jelentette be szándékát, Báthory Gábor javára, az országgyűlésnek. Az idegfeszítő fejedelmi éve leteltével, kimerült álla- potban vonult vissza birtokaira; még ugyanebben az évben, 1608. de- cember 5-én meghalt.

IRODALOM

Trócsányi Zsolt, Rákóczi Zsigmond, A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978. Debrecen, 1979, 57-110.