Az egri II-es számú kórház története
Hevesy Sándor 1962-ben írt cikke nyomán!
Kovács Jánosról, akinek a bőkezű adakozása tette lehetővé, hogy Egerben a múlt század közepén megnyíljon a második, immár a nők részére szolgáló kórház, amelyből azután a mai, Széchenyi utcai nagyszabású egészségügyi intézmény alakult ki.
Adataink vannak arról, hogy Egerben már a középkorban is működött kórház. Ezt bizonyítja egy 1240-ben kelt okmány, és ezt mutatják egyes, az 1500-as évek végéről származó metszetek, ahol bizonyos épületcsoportok mellett a „Hospital” jelzés olvasható. Ez a kórház, ha ugyan tényleg az volt és nemcsak „leprosarium”, azaz a leprás betegek elkülönítő helye, valahol a város északi részén állott, legjobb tudásunk szerint amai Tavassy Antal utca környékén, ahol 1957-ben — csatornázás alkalmával, feltűnő középkori épületmaradványok kerültek elő. Sajnos, ez a létesítmény az 1552 utáni zavaros időkben teljesen megsemmisült.
Talán ennek a „kórháznak” a hagyományai, de talán más sürgető körülmények okozhatták, hogy közvetlenül a török megszállás utáni években már újabb ilyen egészségvédelmi intézményt találunk városunkban. Alig három évvel a visszafoglalás után: 1690-ben a „Commissio Neoacquistica”, amai II.számú kórház helyét tárgyalva említi. Itt van az ispotály, három házból és egy kis török mecsetből összefoglalva, s azután kezdődik az Ispotály utca. Tehát az új intézmény már nem a középkori helyen alakult ki, hanem amai Széchenyiutca és Kovács János utca sarkán, és ezen megállapítás helyességét támasztja alá, hogy a jelenlegi Kovács János utcát még néhány évtizeddel ezelőtt is „Ispita utcának” emlegették ... Egy dolgot azonban már itt, elöljáróban le kell szögeznünk: az említett „ispotály” eleinte még nem volt a szó mai jelentése szerint kórház, nem volt gyógyító intézmény, hanem elaggott, elszegényedett egri lakosok részére menedékhely, utolsó mentsvár. És valóban: a későbbi feljegyzések mind gyakrabban és helyesebben említik a létesítményt „Pauperum Hospitale” és „Xenodochium” néven, azaz szegények menedékházának.
A XVII. század végén és az egész XVIII. század folyamán egy jellegzetessége volt a környéknek. A Kisvölgy felől lejövő bőséges csapadékvizek ekkor még nyílt árokban folytak a patak felé és ez az árok közvetlenül amai Szent Annatemplom déli oldalán futott, ezután épített kőhíd alatt keresztezte amai Széchenyi, akkor „Rátz utzát”, majd a még most is meglevő Árva közön át érte el a patakmedret. Ezt a helyzetet mutatja pl. a XVIII. század közepén készült Hazael-féle térkép is.
Az eredeti „szegényház” telke tehát jóval kisebb volt, mint amai II.számú kórház területe. A templomtól délre eső, az említett vízfolyáson túli telekrész már idegen tulajdonban volt.
A tulajdonképpeni szegényház telken az 1730-as években kezdődtek meg az építkezések. Először 1731-ben a régi törökmecset helyén (esetleg a mecset anyagának felhasználásával) felépült a Szent Anna templom. Egyszerű, korai barokk alkotás, még eredeti homlokzati részletekkel, de már később átalakított toronnyal. Rögtön a templomépítés után, 1732-ben, megkezdték a két utca sarkán állott „szegények menedékházának” építési munkáit is, Komáromi János kanonok adományából. Minden díszítés nélküli, egyemeletes ház volt ez, sima, barokkos keretezésű ablakokkal, keleti homlokzatán a felírással: „Komáromi János a szűkölködő emberiségnek”. Az öreg épületet 1936-ban bontották le, az új kórházi szárny kiépítésekor.
Sokkal nehezebb arra a kérdésre válaszolni, hogy hogyan és mikor épült a templomtól délre eső, a tulajdonképpeni Kovács János-féle ház?
Azt tudjuk, hogy az ingatlant 1783. április 23-án1500 frt.-ért Dobrotka József kovácsmester vásárolta meg. Ekkor bizonyosan megvolt a telket a templomtól elválasztó árok, vízfolyás, sőt még arra is találunk adatot, hogy a „vízjárást” 1793 augusztus 1-én tisztíttatja a tanács. Egyes források szerint azután a ház 1800-tól Bozsik László „nemes adószedő” tulajdona, majd 1834-1840 között már az épületet, mint „a város Bozsik-féle ispotályát” emlegetik.
Kovács János 1834-ben halt meg, miután végrendeletében a kórházat (szegényházat) általános örökösévé tette. Így indulhattak meg itt a nagyobb építkezések átalakítások, és került fel a munkák befejeztével a főhomlokzat feletti volt attika-falra a felírás: „Kovács János elszegényült földieinek,1842.”
Ma még nem tudjuk pontosan, hogy az 1842-es felirat mögött régebbi házak, épületrészek keresendők-e, amelyeket a Kovács János-féle alapítvány segítségével egységes egésszé alakítottak, esetleg (éppen az említett vízjárás felé) kibővítettek, vagy pedig (ami kevéssé valószínű) ezekben, az években itt teljesen új épületet emeltek? Ennek eldöntése további kutatásokat igényel. Mindenesetre különös, hogy a megvalósult, most már a templomig érő épület homlokzata határozott, XVIII. század végi barokk részleteket mutat, amely körülmény elgondolkoztathat bennünket, az építés idejét illetően, még városunkban is, ahol a barokk szinte évtizedekkel tovább élt, mint más magyar vidékeken. Ne feledjük el, hogy1842 afelirat szerinti évben már hat éve állott a klasszicista egri székesegyház, és az uralkodó építészeti stílus mégiscsak a klasszicizmus volt!
Mint tudjuk, másik kórházunkban, az Irgalmasoknál csak férfibetegeket vettek fel, a női betegek részére Egerben a XIX. század közepéig nem volt gyógyító intézet. Szükséges és halaszthatatlan volt ennek a kérdésnek a megoldása és így került sor 1857-ben arra az elhatározásra, hogy a „Xenodochium” helyén női kórházat létesítenek. Rögtön meg is kezdték a szükséges építkezéseket, miután az intézeti szegényeket az építkezések idejére a „Katsa” című városi épületbe (a „Kacsa” vendéglő volt, amai Bródy Sándorutcában) szállásoltatta Bernett Ferenc polgármester. 1858. augusztus 30-án nyílt meg az Irgalmas Nővérek, egriesen a „szürke nénikék” kezelésében az átszervezett intézmény, átalakított épület, amely magában foglalta a szegényház és a kórház működését is.
Az utolsó száz év változatos története nem fér bele mai ismertetésünk kereteibe, ezért csak annyit, hogy 1950- ben ennél a kórháznál is megtörtént az államosítás, és ezzel a fejlődésnek új, hatalmas távlatokat nyitó szakasza kezdődhetett.
A Kovács János-féle, hivatalosan műemlék jellegű épületnél most nagy átalakítás, emeletráépítés folyik, de hisszük, hogy a régi építmény stílusával harmonizáló új megjelenés méltó lesz az öreg „szegényház” érdekes múltjához, hagyományaihoz.
Kiegészítés: : Nagyné Lutter Katalin – Egri séták.. 1. kötet
Az épületre 1844-ben emeletet húznak, ez lesz később a szerzetesnővérek rendháza.
1858-ban Eger Város Tanácsa Gráz-ból behívott Páli Szent Vincéről nevezett irgalmas nővérekre (továbbiakban: vincés nővérek) bízzák az intézetet. Augusztus 20-án az épületek átalakítása után ünnepélyes keretek között adják át a város lakóinak és a Grazból érkezett nővéreknek.
A szegényház 30 nő és 20 férfi részére továbbra is helyet biztosít, de e mellett 15 ágyon női kórházzá alakul, itt tehát női betegeket is gyógyítanak. Ellátják az intézeten kívül élő egri szegények gondozását. Az újonnan megalakult intézmény az ,,Alapítványi Női Kórház’’ nevet kapja, s ekkortól már valóban KÓRHÁZ, megfelel a kórházzal szemben (akkor) támasztott jogi és szakmai követelményeknek.
1936 ban a Komáromy-féle épület helyén új kórházi szárny épül, (a kápolnától Északra, a mai kétemeletes Széchenyi utcai saroképület), valamint kiszolgáló részek (mosoda, konyha stb.) létesítésével bővül az intézmény. A nővérek megújult erővel folytathatja áldásos tevékenységüket.
A Szent Vince Kórház épületeit is a II. világháborúban több bombatalálat éri, de az Irgalmas kórházhoz hasonlítva ezek jóval kisebb károkat okoztak. A háború után ezeket a nővérek helyreállíttatják, kijavíttatják, és új fejlesztéseket terveznek. De a tervek nem valósulhatnak meg, mert 1950-ben államosítják a tizenöt évvel korábban ,,végleg’’ a nővéreké lett intézetet. Az államosításkor itt élt idős hölgyeket szociális otthonban
helyezik el, s tulajdonképpen ekkor szűnik meg végleg az ispotályi feladatkör. A nővérek egy része világi alkalmazottként dolgozhat tovább a kórházban. Az államosításkor a nővérek kórházát jogilag egyesítik a férfi Irgalmasrendi kórházzal.
Szent Vince Kórház udvarrésze 1938-ban
