Dr.RINGELHANN BÉLA

(Eger, 1917. febr. 19. – Eger, 1999. ápr. 15.) orvos, orvostörténész, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa.

. Az elemi népiskola négy osztályának elvégzése után tanulmányait a Ciszterci Rend Egri Szent Bernát Gimnáziumában folytatta. Orvosi diplomáját a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi karán szerezte 1941-ben. Február 21-én katonai szolgálatra hívták be. Az I. Honvéd Harckocsi ezred orvosaként megjárta a doni hómezőket is.

Visszaérkezése után Budapest mellett súlyosan megsebesült.

1943-tól a Szent Rókus Kórház kórbonctani, majd laboratórium-diagnosztikai részlegében működött.

1949-ben nősült meg, felesége Horánszky Gabriella.

1951–1964-ben az egri Megyei Kórház laboratóriumi főorvosa. Főleg a hematológia, azon belül az vérszegénység, az eritropoésis ( biológia vörösvérsejt-képződés ) és a hemolizis (vörös vérsejtek feloldódása) kérdéseivel foglalkozott.

Nagy változások dr. Ringelhann Béla és családjának az életében, ugyan is 1964-1971 között a nyugat afrikai Ghánában Accra városa lett az otthonuk. Kezdetben a Ghanai Tudományos Akadémia Kutatóintézetében dolgozott majd aktívan részt vállalt az első ghanai orvosi egyetem megalapításában. 1968-ban Associate professzorrá (egyetemi docensé) nevezték ki az egyetem klinikai kémiai fakultásán.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatással elsősorban

a ghanai haemoglobinopathia ( a vér kóros haemoglobintartalma okozta betegség ) helyzetét kutatta munkatársaival. Ezen kívül a trópusi malária és az immunitást erősítő (maláriát csökkentő) két betegséget, a sarlósejtes vérszegénységet

és az un. thalassaemiat ( egy olyan örökletes vérképzőrendszeri betegség, mely a hemoglobin globin láncát érinti ) amelyek akkor teljesen új betegségnek számítottak, tanulmányozta. Politikai és emberi okok következtében a szakmailag kitűnő dolgozatot a bírálóbizottság, szabotálta és az akadémiai doktori címet csak a rendszerváltozás után kapta meg.

Hazatérése után (1973) a SOTE II. sz. belklinikájának, majd 1974–1975-ben az ORFI laborjának a főorvosa lett. A hematológia vezető nemzetközi folyóirataiban publikált, tagja lett a Nemzetk. Haematológiai Társaságnak, a Nemzetközj Kémiai Szövetségnek, a Ghanai Biokémiai Társaságnak.

Hazatérése után a hazánkban előforduló béta-thalassanemia molekuláris karakterizációjával és a haemoglobin-opathiák hazai szűrővizsgálatainak megszervezésével foglalkozott. Súlyos betegsége miatt nyugdíjba vonult, és ekkor kezdett el elmélyültebb módon foglalkozni a magyar orvostörténelemmel. Előbb az egri orvosi iskola történetét (1979), majd a haemaglobinopathiák, a malária, a Magyarországon előforduló fertőző betegségek és járványok történetét, a klinikai kémia fejlődését tanulmányozta. A Magyar Orvostörténeti Társaság alelnöke (1976–1990), majd tb. alelnöke volt. Megkapta a Zsamboky János- (1984), a Weszprémi István- (1990), valamint a Jendrassik Ernő-emlékérmet (1985). Több alkalommal a Markusovszky-díjat. – Alelnöke volt a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, aktív tagja a Semmelweis Egyetem Baráti Körének, és számos orvostörténeti rendezvény előadója. Markhot Ferenc Kórház vezetése létrehozta a fiatal orvosokat támogató, Ringelhann Béla-ösztöndíjat, amely a nemzetközi hírű, egri származású professzor nevét viseli.

Dr. Ringelhann Béla Egerben hunyt el 1999. április 15-én. Hatvani temetőben helyezték örök nyugalomra. 20. században dr. Ringelhann Béla tudományos tevékenysége alapján a legkiemelkedőbb egri orvos volt.

Forrás: Szecskó Károly írása dr.Ringelhann Béláról

Fotó: Molnár István Géza