Felső-Magyaroszág egy részének visszacsatolása alkalmával ünnepélyes szentmise és Te Deum, ahol Palos Bernardin igazgató úr hazafias prédikációt tartott.
Ezt követően a Szt. Bernát fúvós zenekar vezetésével a nemzeti, a gimnáziumi és a cserkész zászlóval teljes díszben az Országzászlóhoz vonult az ifjúság koszorúzásra. Március 15.-én Kárpátalja visszacsatolása napján az ünnepségen Himnusz, Szózat, majd a zenekar indulókat játszott. Május 21.-én az Országzászlónál a ciszterci gimnázium adta a díszőrséget. Több mint 200 magyar-ruhás tanuló képviselte 3 szakaszban az intézetet. A zenekar térzenét adott, majd az ifjúság díszmenetben elvonult a zászló előtt. Ez a szereplés évente – kisebb létszámmal – ismétlődött. Észak-Erdély visszacsatolásakor hamar megtanultuk az „Elhangzott a szó” c. indulót. A Koháry István cserkészcsapatnál a fogadalomtétel alkalmával is szerepelt a zenekar. 1942 nyarán szentgotthárdi nagytáborba levittük a fúvós zenekar nagyobb részét, Rábakethelyen a hősi emlékmű koszorúzásnál és a főcserkész fogadásnál a díszszemlén szerepeltünk. A fúvós zenekar szerepe túlterjedt a zenei élmény nyújtásán. Pattogó indulók szolgáltatták a ritmust a gimnázium kivonulásaihoz a nemzeti vagy helyi ünnepségek alkalmával. Rássy tanár úr igényességével és a zenekari tagok jó szándékú törekvésével megközelítettük a katonai zenekarok színvonalát. A zenekari tagok száma és képessége az érettségi utáni kiválásokkal mindig változott. Ez nem kis gondot okozott a zenekar vezetőjének. A háború után már zenekar nélkül maradt az iskola.
(TE DEUM)