FELNÉMET múltja!

Sugár István írása! Eger, 1961!

Felnémet életében új korszak kezdődik 1961. január 1-én! Közigazgatásilag egyesült Eger városával, Heves megye székhelyével. Ebből az alkalomból lapozzunk bele az elmúlt távoli századok történetébe, s nézzük meg, miként is alakult Felnémet sorsa. Látni fogjuk, hogy a község és a lakosok sorsa mennyire összeforrt az egriekkel, kivált a sorsdöntő török háborúskodás alatt. Ez a múltban gyökerezett sorsközösség most válik valósággá.

Írásos emlékeinkben először 1261-ből fennmaradt megerősítő oklevélben találkozunk a községgel. Megtudjuk, hogy 1125-ben francia telepesek népesítik be. 1332-es feljegyzéseit „Nempti”, az 1337-es pedig, „Felnemti” néven emlegetik. Ebben az időben telepítik a község határába a magyar alapítású pálos szerzeteseket. Ott állott valaha a kolostor, a Paphegy táján. A kolostor gazdasági alapját az újtelepítésű szőlőhegyek, a község művelhető határa és több egykerekű malom képezte. 1493—95-ben keletkezett birtok jegyzékek „Némethy” és „Felnémethy” néven emlékeznek meg a községről.

A z 1552-es egri várostrom kudarca nyomán a török seregek feldúlják, felgyújtják, megsemmisítik az egész falut. Az ostromban derekasan kivette részét számtalan felnémeti jobbágy és mesterember, — a többi pedig az életbiztonságot nyújtó Bükk hegységbe vette be magát. Dobó István várkapitány az ostrom legnagyobb hősének nevezi Kovács Jakab kovácsmestert, aki Felnémetről ment a vár védelmére! A község ezután 1596-ig előbbi nagyságát éri el, ugyanis a török megszállás alá került részekről menekült nép telepedik itt meg. Amint a levéltári kutatás megállapította: a 23 jobbágytelekre 291 család telepedett. A jobbágyok ekkor ismét az egri püspöknek fizették a porták után eső jövedelmet, azon kívül 8 szekér szénát és 5 robotban dolgozó kaszást adtak.

Felnémet legszomorúbb sorsát jelentette az egri vár 1596. évi eleste: teljesen megsemmisítette a török. A XVII. század során lakatlan az egész település. Amikor 1687. december 17- én felszabadul Eger a török uralom alól, Felnémet területe ismét visszakerül a püspök keze alá. Az 1678, 1680 és 1682-es földesúri összeírások „néptelen pusztának” jelölik — akárcsak Szőlőske községet és Szarvaskőt.

Újból csak 1718-ban népesül be a hosszú feldúltság után! A község új lakosai önkéntesen települő, vándorló jobbágyok voltak. A vándorló jobbágyok legfőbb hajtóereje az egyszeri, vagy többszöri adó- mentesség, a feudális terhek alól való némi könnyebbedés. 1720-ban 22 jobbágynak ad az egri püspök adómentességet,— mint újonnan települteknek.

Mik voltak a jobbágyi terhek? A falu legmódosabb jobbágyai kevesen voltak, csak hatan. Ezek is fizettek a püspöknek ún. „füstpénz”-t, konyhára valót, robot megváltást, továbbá a kukorica és kenderföldekért 24,16 forintot. A község zöme úgynevezett résztelkes volt, ezek földesúri terhe a teleknagyság szerint volt arányosan kevesebb. A „gyalogsoros” lakos évi 3,89 forintot izzadt ki a földesúrnak. A sorsukról így vallanak a felnémetiek: „Szekerekkel és gyalogul, számtalanszor, valamikor kévántatik, a majorban hajtatunk és 5—15 napokat is dolgozván, semmibe sem tudódik.” De nem számítják ám be a Püspöki uradalmi tisztek, a majorsági rét munkálására, a nyári juhok megnyírására fordított rengeteg munkanapot sem! Felnémeten ugyanis a földesúr nagy majorságot létesít, hol juhászat folyik. A levéltárak mélyéről emeljünk most néhány érdekes dokumentumot, mely a jobbágyok saját szavával mondja el szomorú sorsukat.

1753 márciusában Hegyi János felnémeti jobbágy elpanaszolja, hogy harminc „Esztendőtől fogvást való engedelmes Szolgállattyában híven kívánván Szolgálni el jártam, Melly szolgálatomban elöregedvén, magammal jól tehetetlen vagyok...’’ Kevés kenyérnek, valót kér, mert az emberöltőn át való szolgálat alatt nem tudott semmit sem gyűjteni. 1785-ben „a felnémeti bírák és lakosok” előadják, hogy Eszterházy püspök tiszanánai tiszttartója 4 kemence meszüket elvitte, de nem fizetett érte. „Mirajtunk pedig a Tekintetes Nemes Vármegye kemény executiót (végrehajtást) rendelt a portiónak incassatió-ja (behajtása) végett, úgy hogyha hetfün restantiánkat egy fillérig le nem fizettyük, mindnyájunkat a temleczre fog hányatni, a szegénységnek pedig sehol bizodalma nincsen, egyedül csak ezen 4 kemence mészért esendő fizetésbe...”

Bizony, hiába kérték Eszterházyt, nem is foglalkozott a kérvényükkel! A felnémeti határban jó bor termett már a XVIII. században is — amikor azután rossz volt a püspök egri termése, itt is felvásároltatta a szükségletet. Jerney György kasznár 1786. januárjában jelenti Egerbe: „ ...Igaz ugyan, hogy én mindenütt, ahol lehetett, alkuttam, és az árat letörtem, de... az alkutt árat sem gondolnám...” A püspök földesúr így törette le a nehéz verítékkel megtermelt bor árát, hogy azután olcsó pénzen felvásárolja saját céljaira. De nem csak aféle eszközökkel nyomorították a felnémeti jobbágyokat. Hullott a verés is, mint a záporeső. Így ír például Erdődyhez Fekete Imre felnémeti, lakos: „... amint is mihelt valamely Szolgálatot úgy végbe nem vihetek, az mint teczenék Tiszt Uraiméknak, mindgyárt veréssel és vassal fenyegetnek, még az tavai esztendőben való verést is mai napig megérzem, talán holtam napjáig is...”

1812-ben növekedett a felnémeti határ, ugyanis Czegléd pusztát véglegesen elhatárolva, a községhez csatolják. 1828-ban volt Felnémeten 161 ház és 1164 lakos! A XIX. század közepi földrendezések nem sok eredményt hoztak, mert míg 1770-ben volt a községben 63 jobbágy és 1 zsellér, addig 1848-ban 103 jobbágy mellett 72 zsellér tengődött a faluban.

Nem is fejlődött kellő mértékben a falu, hiszen a felnémeti határ 5248 holdja az 1930-as években is így oszlott meg: 2892 holdon gazdálkodott a régi földesúr, az egri érsekség, volt még 629,2 holdnyi területen 1 középbirtokos. 115-en 5—50 holdon gazdálkodtak, 1113 hold terjedelemben, de a nagy zöm, 431 felnémeti törpe-birtokos kezén csupán 1614 hold állott.

Az elmaradt faluban 1936-ban csupán 120-an voltak elfoglalva az Ipari munka területén és nem több, mint 9 „tanonc”, azaz ipari tanulót adott a község.

Ma a helyzet merőben más!

És az elkövetkező esztendők során maguk a felnémetiek is érezni fogják, hogy a történelmi alapokon nyugvó kapcsolatuk Eger városával, egy teljesebb kibontakozás útján megadja részükre is a várossá válás lehetőségét.

 

 Szent Rozália  barokk templom 1715-ben, és 1746 és 1750 között épült G. B. Carlone tervei alapján. Az olasz származású mester az egri püspök építésze volt.

Berendezés jelentős része a fő- és mellékoltár, a szószék szintén a XVIII. század közepén készült.

A szentély mennyezetén Takács István freskója látható, a főoltárkép Szent Rozáliát ábrázolja, a tabernákulum eredeti barokk. A templom három harangja közül a legrégibb, a Rozália harang, 1882-ben öntötték, 242 kiló.