JÓSA ISTVÁN PÁTER AZ EGRI KURUC KANONOK
A korszak egyik legendássá vált alakja volt Jósa páter, vagyis Jósa István tállyai plébános, egri kanonok. Egy dunántúli eredetű köznemesi családból származott, apja, Jósa Mihály a kállói véghelyen szolgált, míg testvére, Jósa Miklós a vármegyei hivatalnoki karba emelkedett. A legmagasabb képzésben részesült, Bécsben és Rómában tanult. A tanulmányok után 1672-ben tűnt fel a Rákóczi-család birtokát képező Tállya mezőváros plébánosaként. Alighanem a Rákóczi-ház támogatásának is köszönhető, hogy bekerült az egri káptalanba, majd 1677-ben patai főesperes lett. Azonban már 1677 előtt többször összeütközésbe került a hegyaljai nemességgel. 1672-ben a bujdosók egyik vezérének Szepessy Pál hegyaljai birtokait kérte a Szepesi Kamarától bérbe.1673-ban a szintén bujdosó Hercsek Mátyás tállyai szőlőjét szerezte meg a kamarától.1675-ben Hartyáni András szepesi kamarai tanácsos rokona, Fuló Miklós panaszolta be Jósát Szegedy püspöknek, mivel a plébános hatalmasul elvette szőlőjét, és az onnan származó borát a maga javára használta fel. Mindezen adatok alapján úgy tűnik, hogy Jósa azon „plébános-nábobok” sorát gazdagítja, akiket Molnár Antal két hódoltsági pap, Almásy András gyöngyösi és Király Mihály patai plébános példáján már ábrázolt.
Hódoltsági pályatársaitól eltérően azonban Jósa páternek katonai erő is rendelkezésére állt. Alighanem az 1672. őszi bujdosó támadást követően kezdhetett el maga köré katonákat toborozni, és Hegyalját védeni a bujdosók meg-megújuló támadása ellen. Mint tállyai plébános, valószínűleg nagy hatással lehetett biztonságérzetére a szomszédos liszkai káplán, Domi János meggyilkolása 1672-ben. A polgárháborús helyzetben nem volt azonban példa nélküli a katolikus papok hadviselése. 1673-ban a korszak másik legendás hadakozó pap alakja, Hirkó páter, vagyis Mindszenti János vezetésével mintegy ezer gyalogos és lovas katona gyűlt össze a püspöki birtokokról. Amikor 1673 júliusában megjelentek Kassán, a jezsuita diárium feljegyzése szerint a kassai rebellis német lakosság igencsak megijedt.
Jósa páter első látványosabb akciója 1675 nyarán történt, amikor füleki hajdúk és horvát katonák élén 127 lovat rabolt a bujdosóktól. Kazinczy Péter egyik leveléből tudjuk, hogy ekkorra már Hegyalja védelmét Jósa István és csapatai látták el, a bujdosók igyekeztek kerülni őket. A következő nyáron már Draheim Vilmos kamarai hivatalnokkal együtt üldözték el a Tállya környékén portyázó bujdosókat. 1677 nyarán Jósa hajdúi védték a jezsuiták mislyei birtokát, ám a kurucok kiszorították őket onnan, és kifosztották azt.
Jósa Istvánt diplomáciai feladatokkal is megbízták. 1676-ban Strasoldo kassai főkapitány őt küldte Erdélybe tárgyalásra Apaffy Mihály fejedelemmel a bujdosók visszatérítése ügyében. Azonban Sámbár Mátyás kassai hitszónok levele alapján úgy tűnik, hogy az út nem volt maradéktalanul sikeres, Jósának pedig szolgáit és lovait hátrahagyva kellett Erdélyt elhagynia. Ugyanis a levél alapján az erdélyiek, de alighanem még inkább a bujdosók át akarták adni a töröknek az engesztelhetetlen ellenségüknek számító tállyai plébánost.
1678 áprilisában azonban még bizonyosan nem állt át a kurucok oldalára, ekkor a kassai jezsuitáknál vendégeskedett. A pálfordulás valamikor a következő három hónap során következett be, mert 1678 júniusában már ágyúlövéssel kergették el Jósát Kassa alól. Kassa mellett Eperjest és Lőcsét is megsarcolta kurucaival. Hamarosan azonban a Barkóczy-ezred katonái Göncruszka mellett elfogták és a kassai erődbe zárták. Ekkor azonban úgy tűnik pártfogói igyekeztek eljárni érdekében. Legalábbis jelenleg ismeretlen okból Szelepcsényi György esztergomi érsek és Szalay Pál, a bujdosókkal tárgyaló királyi megbízott szerették volna az udvarnál elérni Jósa szabadon engedését. A kanonok 1679. január 20-án azonban regénybe illő fordulattal szökött meg fogságából. Két lefizetett őrrel együtt átöltözve hajnalban kiszöktek az erődből a vásározók közé vegyülve, kint pedig már előkészített lovak várták és a kurucok segítségével megszöktek. A sikeres szökés miatt több tisztet és katonát is felelősségre vontak és lecsuktak. A szökést követően 1679. május 12-én már „a magyar szabadságért fegyverkező végbeli hadak főkapitánya”-nak címezte magát, és Teleki Mihály megbízottjaként kezdett működni.
A kurucok oldalán a leghírhedtebb tette Selmecbánya megtámadása és kifosztása volt. Miután a császári seregek Divényt ostromolták, a bányavárosok katonai támogatás nélkül maradtak. 1679. április 22-én mintegy háromezer kuruc élén lepte meg a bányavárost. Reggel kilenc órakor törtek a városra, amelyet kifosztottak és felégettek, és bányaaknákat is tönkretettek. Kifosztották a templomokat is, bár Jósa később hajlott arra, hogy az elrabolt templomi felszereléseket visszaszolgáltassa váltságdíjért cserébe. Selmecbánya kifosztása után egy hónappal már Késmárk városát sarcolta háromezer forintra. Jósa elfogta Leslie császári tábornok postáját is, és a leveleket végül felnyitva küldte vissza neki.
- júliusában a katonái ellen elkövetett támadások miatt megfenyegette Szepes vármegye nemességét, hogy végigdúlja a birtokaikat, kivéve amelyek szerzetesrendeké vagy a szepesi káptalané. Hamarosan azonban ismét pártot váltott, már ugyanebben a hónapban megjelent Jászón püspöke, Pálffy Ferdinánd előtt. A királypártiak azt remélték, hogy Jósa példáját majd mások is követik, és visszatérnek I. Lipót hűségére. A püspökkel való találkozás már előkészítette Jósa visszatérését, mert 1679 augusztusában néhány társával együtt megjelent Kassa külvárosában, hajlandónak mutatkozva arra, hogy visszatérjen az uralkodó hűségére. 1679. augusztus 25-én délután négy órakor bevonult Kassára, visszatérve a császáriak oldalára. Hamarosan ismét katonái élén tűnt fel Kassán átvonulva, 1679. október 19-én. Két nappal később Fekete János kurucai Tállyán levágták Jósa Istvánt a templomudvar falai előtt.
Emléke azonban túlélte az egri kanonokot. Az első magyar színjáték, az Actio Curiosa egyik főszereplője, Borsequius kurucnak szeretett volna állni, és olyan hírnévre szert tenni, mint Jósa páter. Alakját még Jókai Mór is felelevenítette A lőcsei fehér asszony című munkájában, a főszereplő Ghéczy Julianna apjának, Ghéczy Zsigmondnak tulajdonítva Jósa István kassai kiszabadítását, majd pálfordulása után tállyai meggyilkolását. A Rómában tanult, tehát nyilvánvalóan nagy műveltségű, így jobb sorsra érdemes Jósa István kanonok sorsa arra figyelmeztet, hogy a polgárháborús helyzetben sem voltak az egymással szemben álló felek közötti vonalak annyira élesek. Nem tudjuk, hogy a káptalan többi tagja hogyan vélekedhetett Jósa pálfordulásairól. A teljes következetlenségről árulkodó, köpönyegforgatónak tűnő életút sokkal inkább az egyik lehetséges módja volt a korszak viszonyai között a talpon maradásra, semmiben sem különbözik a pártállásukat gyakran váltogató főúri-nemesi stratégiától. Az egyéni karrierérvényesítésen túl Jósa életútjában is megjelenik a vagyonszerzés célja, amellyel hasonlóan hódoltsági pályatársaihoz (Almásy András, Király Mihály) családja előmenetelét is szolgálta.
Jósa István történetének egyedisége sokkal inkább abban áll, hogy árnyalja azt a korábban sematikusnak mondható történeti látásmódot, amely szerint a katolikus egyházi hierarchia és annak minden tagja a Habsburg-udvar rendíthetetlen érdekszövetségese volt. A kortársak is pontosan láthatták ezt, legalábbis a központi kormányzatot képviselő Szepesi Kamara nem átallotta ezt is hangsúlyozni 1676-ban az egri káptalannal való vitájában. A Szegedy Ferenc püspök hagyatéka körül kialakult konfliktusban a kamarai tisztviselők az Udvari Kamarának felküldött jelentésükben ugyanis magát Horváth György nagyprépostot vádolták meg az eperjesi rebellisekkel való kapcsolata miatt. Ezek a szórványos adatok is csak ismételten arra figyelmeztetnek, hogy a rendi mozgalmakat, a kuruc-labanc ellentéteket, ha mégannyira is vallási színezetűek voltak, nem lehet egy sematikus katolikus-protestáns ellentétpár mentén értelmezni.
Forrás: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Mihalik Béla Vilmos
Mellékelt kép: Kuruc lovas Forrás: Wikimédia Commons
