A VÖRÖSRÁK ÉTTEREM

A Szt. János utca 11. szám alatt, népies és általában elfogadott neve szerint a Lutri-közben Steiner Julianna 1876-ban iparengedélyt kapott, hogy pálinkamérést tartson fenn. Szolgáltatásait bővítve egyre népszerűbbé vált az egriek körében. Jelentős változás 1907-ben következett be, amikor új tulajdonosa, Boros Ferenc már étteremre kapott iparengedélyt. Ő volt az, aki elkészítette a jókora vörösre festett rákot ábrázoló cégér táblát.

A következő tulajdonos Farkas Ferenc volt, aki 1912. február 6-ától vette át az üzlet vezetését Vörösrák elnevezéssel.

A vendéglő különterme fontos rendezvényeknek adott helyt. Frontharcosok Szövetsége, az egri Polgári Asztaltársaság, a MOVE sport egyesület, itt tartották bajtársi összejövetelüket, ünnepi közgyűléseiket, illetve győzelmi ünneplésüket. A vendéglő a megyei népi politikai mozgalmak megbeszélő helye volt egy-egy választás előtt, törvényhatósági és városi közéleti esemény előtt.

A vendéglőt Lang András után 1923. május 1-jei nyitással Juhász Ferenc, Franci bácsi vette át, aki a nagytályai községi bírói hivatalt cserélte fel a vendéglős iparral. Juhász Franci bácsi keze alatt élte az egri Vörösrák múltbéli fénykorát és vált a megyeszékhely egyik leglátogatottabb éttermévé. Az étterem négy helyiségből állt – söntésszobából, sötétszobából, az üvegtetős nagy étteremből és tündér szobából. Kedvelt ételeik voltak a disznótoros vacsora, pirított borjúmáj, nyúl vadmártással, őz vadmártás-gombóccal, vese velővel, velő tojással, rántotta, rántott borjúmáj, töpörtyű, őzpörkölt. Sörkínálatuk volt a „világhírű Bakk sör”.

Franci bácsi (59 év) 1944. február 16-án bekövetkezett halával Eger köztiszteletben álló polgárát, a belváros I. körzetének fertálymesterét, az Egri Vendéglősök Egyesületének elnökét vesztette el. Akkor még senki sem gondolta volna, hogy halálakor egy korszak zárult le.

A II. világháború után a vendéglő az államosítást követően a Felsőmagyarországi Üzemi Vendéglátóipari Vállalat üzemeltetésébe került. Fontosnak tartották, hogy nyelvtanilag helyes legyen az elnevezése, így lett a Vörösrák vendéglőből Vörös Rák halászcsárda.

A kisvendéglő két helyiségből állt, nyáron szőlőlugasos terasszal kibővülve. A főszakácsoknak köszönhetően (Szakállas Mihály, Kakuk Ferenc) a vendéglő továbbra is kedvelt helye maradt a városnak. A lambériával borított csárdában naponta 500 vendéget fogadtak. A kevés hely miatt egyszerre csak hatvan vendéget tudtak kiszolgálni, mégis rövid időn belül a frissen sültet is tálalták. Nemcsak bőséges választékáról volt híres, hanem speciális készítményeiről is; az ínyencek ide tértek be, hogy megkóstolják a kuriózumnak számító rántott békacomb sajátos ízét.

A Vörös rák 1978-as lebontásával Eger utolsó, magyar és külföldi turisták által oly annyira kedvelt családias és olcsó vendéglője tűnt el.

(Forrás: korabeli újságok alapján.)