MENÜ

KÖZÉPKORI TEMPLOMAINK, KÁPOLNÁINK A TÖRÖK IGA UTÁN

 

A középkori Eger vallási központ volt, püspökséggel és több szerzetesrenddel. Korabeli templomainkat Eger elfoglalása 1596 után a törökök mecsetté alakították, vagy funkcióját megszüntették. A városban megszűnt a keresztény vallás tevékenysége. Az alábbiakban a török megszállók 1687. évi kiűzése utáni állapotot mutatom be 1690-es összeírás alapján:

1- Szent Mihály plébánia templom. A muszlimok legnagyobb mecsetje volt III. Mehmed néven. Lebontották a XIX. században a bazilika építésekor.

 2- Szent Demeter templomot és a mai servita templom helyén a ferencesesek Boldogasszony kolostorának templomát is átalakították.

A XVIII. századi templom építése során a jelenlegi padlószint alá került falai ma is láthatók.

3- Szent Katalin kápolna. Kethüda nevű török dzsámi lett belőle. 1841-ben elbontották. Minaretje ma is áll. A káptalan részére átadott és Szent József tiszteletére újonnan felszentelt kápolnát építették mellé.

4- Szent Jakab ispotály kápolnája: 1690-ben romos állapotban volt. Alapfalai 1955-ben a Tavassy Antal utcában kerültek részleges feltárásra.

5- Ferences kolostor Boldogasszony temploma.

6- Serviták rendháza és temploma.

7- Jezsuiták temploma és rendháza. Az 1699-ben kezdődött templomépítés során elpusztult.

 8- Minoriták temploma és rendháza. mellé a muszlimok dzsámit építettek.  A patak mellet lévő régi templom és rendház maradványait 1783-ban lebontották.

9- Ágoston-rendi kolostor Szent Miklós temploma: a hódoltság alatt nem mecset, hanem a rácok temploma volt. Egerbe településük idején 1648. év körül kaphatták imaház céljára Arszlan Mehmed pasától.

10- A külső várban volt a Szent Péter templom, melyet Szent Zászló dzsámivá alakítottak.

11- A belső várban volt a Szent István templom, amely már a Szent János templom építése idején elpusztult.

12- Várban volt a Szent János székesegyház, melyet Lampert püspök kezdett el építeni 1248-ban. Sajnos a vallási összetűzések és a török háború tönkretette a nagyszerű építményt.

- Eger 91 éves török megszállása alatt épült mecsetek:

Tudni kell, hogy a mecset és a dzsámi alapvetően ugyanazt a helyet jelöli: az iszlám vallási imaházát. A "mecset" az arab eredetű szó, míg a "dzsámi" (törökül cami) a török nyelvterületen elterjedt megfelelője. Tehát nincs érdemi különbség a jelentésükben, csak a nyelvi gyökerekben. 

a- A belső vár udvarára építettek a törökök egy kis dzsámit ahová a pasák jártak imádkozni.

b- Volt egy mecset várkapu környékén, romos állapotban. (Pontos helyét nem ismerjük.)

 c- Mecset az Ispotály (Széchenyi u. 29.) telkén is volt. 1736-ban a Szent Anna kápolna építése során elbontották.

d- Török mecset a Rác utcában. Pontos helyét nem ismerjük, talán a Tűzoltó téren lehetett.

Írta: Erdei László

Forrás: Kovács Béla – Töröktől visszafoglalt Eger ujjá építésének első évei.

A mellékelt képen látható az 1690. évben a város térképe.

A vastag körvonal a város fala, a városrészek, a városkapuk helyei.

 

Asztali nézet